A Fehérvár nyerte a dobogósok rangadóját

91

Az OTP Bank Liga 20. fordulójában a Fehérvár FC 2-1-re nyert a Mezőkövesd ellen, a Kisvárda a napokban kinevezett Bódog Tamás vezetésével 5-3-ra győzte le a sereghajtó Kaposvárt.

Diósgyőri VTK-Debreceni VSC 1-2 (1-2)
Gólszerzők: Ivanovszki (4.), illetve Adeniji (13.), Kinyik (16.)
DVTK: Danilovic – Vági, Polgár (Tabakovic, 81.), Brkovic, Memolla – Márkvárt, Iszlai – Hasani, Rui Pedro (Molnár G., 65.), Kiss T. (Cortes, 73.) – Ivanovszki
DVSC: Kosicky – Bényei (Baráth, 75.), Kinyik, Pávkovics, Ferenczi J. – Kusnyír, Csősz – Bódi, Szécsi (Garba, 66.), Varga K. – Adeniji (Milunovic, 68.)

Ezzel a mérkőzéssel kezdődött meg a DVTK fennállásának 110 évét ünneplő sorozat. Visszatért a stadionba a régi kabalafigura, a diósgyőri lovag, a hazai játékosok pedig a nagy elődök, a legelső csapat szerelését megidéző mezben léptek pályára. Az ünnepi kezdőrúgás előtt – melyet a DVTK Aranycsapatának, az 1978/79-es bajnoki idényben bronzérmes, 1977-ben és 1980-ban Magyar Kupa-győztes együttesének a tagjai végeztek el – a héten autóbalesetben 38 évesen elhunyt Halgas Tiborra, a klub korábbi játékosára emlékeztek. Nagy iramban kezdődött a mérkőzés, és egy lendületes támadás végén gyorsan vezetéshez jutott a hazai csapat. A debreceniek nem zuhantak össze, viszonylag hamar egyenlítettek, majd szűk három perccel később fordítottak. Az első bő negyedóra gólváltása után nem változott az eredmény, pedig továbbra is harcosan futballozott mindkét csapat, élvezetes és lüktető volt a játék, adódtak helyzetek mindkét oldalon. A szünet után is mozgalmas volt a mérkőzés, de kevesebb jól felépített támadás futott végig a pályán, több hiba csúszott az akciókba. Vezetésének tudatában a Debrecen szervezetten futballozott, a DVTK pedig nem talált fogást ellenfelén. A második félidő már kevésbé szólt a futballról, a rontások mellett sok volt a szabálytalanság is. A 86. percben Cortes nem szándékosan, de nagyon keményen fejbe rúgta a kicsit mélyre hajoló Kinyiket, akit ápolás után hordágyon vittek le a pályáról. Az összességében összeszedettebben és határozottabban játszó Debrecen megérdemelten gyűjtötte be a három pontot. Mivel a két csapat között két pont volt a különbség – a DVTK az ötödik, a DVSC a nyolcadik helyen állt -, helycsere történt. A DVSC a bajnokságban idén továbbra is veretlen – két győzelemmel és két döntetlennel -, míg a DVTK két győzelem és egy döntetlen után először kapott ki.

MOL Fehérvár FC – Mezőkövesd Zsóry FC 2-1 (2-1)
Gólszerző: Hodzic (18.), Houri (37.), illetve Berecz (16.)
Fehérvár: Kovácsik – Fiola, Juhász R., Vinícius (Musliu 80.), Stopira – Pátkai, Elek – Houri, Kovács I., Petrjak (Bamgboye 44.) – Hodzic (Nikolics 73.)
Mezőkövesd: Szappanos – Farkas D., Neszterov, Pillár, Katanec – Karnyicki (Pekár 73.), Berecz – Cseri, Besirovic, Jurina (Nagy D. 73.) – Zivzivadze

A forduló rangadóján, a harmadik helyen álló Mezőkövesd kezdett jobban és egy szép ellentámadás végén Berecz Zsombor révén megszerezte a vezetést. Nem sokáig vezettek a vendégek, miután Elek Ákos távoli lövése Armin Hodzicon irányt változtatva jutott a kapuba. A folytatásban felváltva veszélyeztettek a csapatok, a tabellán második Fehérvár pedig egy újabb távoli lövéssel előnybe került: Lyes Houri védhetetlenül bombázott a kapu jobb felső sarkába. Budu Zivzivadze érvénytelen találata vezette fel a második félidőt, majd Funsho Bamgboye fejesét fogta nagy bravúrral Szappanos Péter. Húsz perccel a vége előtt Bamgboye ziccert rontott, a túloldalon Nagy Dániel lőtt lesgólt. A Mezőkövesdnek újabb lehetősége már nem volt a gólszerzésre, így a Fehérvár megnyerte a találkozót.

Budapest Honvéd FC-Zalaegerszegi TE 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Kálnoki-Kis (43.), Lanzafame (91. – 11-esből)
Budapest Honvéd: Tujvel – Batik (Kálnoki-Kis, 21.), Kamber, Lovric – Ikenne-King, Hidi, Mayron (Nagy G., 58.), Kesztyűs (Uzoma, 85.), Aliji – Lanzafame, Moutari
ZTE: Demjén – Bolla, Lesjak, Szépe, Gergényi – Kocsis G., Katelarisz – McWoods (Radó, a szünetben), Ostrek, Barczi (Stieber, 62.) – Ikoba (Bobál G., 76.)

Közepes iram mellett tíz perc elteltével a Honvéd, a 20. perc után pedig már a ZTE is veszélyt tudott okozni az ellenfél kapuja előtt, bár a befejezéseknél Tujvelnek és Demjénnek sem akadt védeni valója. A 43. percben aztán vezetéshez jutottak a kispestiek: egy szöglet után nem tudott felszabadítani a zalai védelem, a lecsorgót végül Kálnoki-Kis közelről lőtte a kapuba. A szünet után kezdeményezett, így idővel mezőnyfölényt harcolt ki a vendégcsapat – amelybe friss erőként a szélekre érkezett Radó és Stieber -, helyzetbe viszont nem tudott kerülni, ellentétben a ritkán, de akkor veszélyes akciót vezető hazaiakkal. A hajrában a kispestiek már csak a védekezésre koncentráltak, egy kontra végén azonban sikerült büntetőt kiharcolniuk, amit Lanzafame értékesített. A kispestiek egymást követően negyedszer múlták felül a ZTE-t úgy, hogy még gólt sem kaptak. A zalaiak a bajnokságban megszakítás nélkül negyedik találkozójukon maradtak nyeretlenek, egy döntetlen és három vereség a mérlegük ebben a sorozatban.

Paksi FC-Puskás Akadémia 0-2 (0-1)
Gólszerzők: Favorov (11.), Vanecek (90.)
Kiállítva: Könyves (38.), Böde (40.)
Paks: Rácz – Lenzsér (Poór, 64.), Szélpál, Kelemen, Szabó J. – Szakály D., Balogh B., Bertus – Könyves, Böde, Hahn (Sajban, 69.)
Puskás Akadémia: Hegedüs – Szolnoki, Huszti, Meissner, Van Nieff – Nagy Zs., Favorov (Urblík, 45.) – Knezevic, Plsek (Sós, 61.), Gyurcsó – Mebrahtu  (Vanecek, 87.)

Az első félidő a 38. percig kiegyenlített küzdelmet, paksi fölényt, de felcsúti vezetést hozott. A vendégek a 11. percben szerezték góljukat, amely után egyre inkább magához ragadta az irányítást a hazai együttes. A paksiak a kapujuk elé szorították a Puskás Akadémiát, azonban a 38. percben előbb Könyves, két perccel később pedig Böde szólalkozott össze a játékvezetővel, aki mindkét támadónak előbb sárga, majd piros lapot adott. Fordulás után nyolc mezőnyjátékossal kellett volna csodát tennie a Paksnak, de várható volt, hogy ez nem fog menni. A labdabirtoklás kiegyenlített volt, kapura azonban csak a vendégek voltak veszélyesek, és a hajrában még egy gólt szerezve vitték el a három pontot a Tolna-megyeiektől. A felcsúti együttes sorozatban hat nyeretlenül megvívott bajnoki találkozó – öt döntetlen és egy vereség – után győzött ismét, míg a Tolna-megyei csapat két megnyert meccset követően kapott ki.

Kisvárda Master Good-Kaposvári Rákóczi FC 5-3 (1-1)
Gólszerzők: Melnyik (34.), Tischler (59., 65., 82.), Viana (72.), illetve Hegedűs D. (31.), Nagy J. (49.), Fodor (70.)
Kisvárda: Dombó – Melnyik, Beriosz, Ene, Protic – Lucas, Bumba (Cukalasz, 53.) – Grozav, Sassá, Kovácsréti (Tischler, 58.) – Viana (Karaszjuk, 80.)
Kaposvár: Pogacsics – Vachtler, Hegedűs D., Tarasovs, Hadaró (Fodor, 59.) – Nagy J. (Trebotic, 73.), Jakimiv (Palic, 64.) – Nagy R., Csiki, Balázs – Szakály A.

Bár a kezdő sípszótól kezdve a hazai csapat játszott fölényben, az első nagyobb helyzetre a 25. percig kellett várni, s ez is a Kaposvár, illetve Balázs előtt adódott. Ekkor még nem született gól, néhány perccel később azonban – kihasználva Dombó kapus hibáját – megszerezte a vezetést a vendégcsapat. A gól után felpörgött az iram, a Kisvárda pedig gyorsan reagált, és egy remek támadás végén egyenlített. A szünetet követően egy átlövésből ismét vezetést szerzett a Kaposvár, így a házigazdák újra futhattak az eredmény után. Sok volt a hiba, egyik csapat sem tűnt igazán szervezettnek, de a csereként beállt Tischler Patrik előbb első labdaérintéséből, majd hat perccel később másodszor is megtalálta a rést a kaposvári védelmen, így az utolsó fél órának már hazai előnnyel indultak neki a felek. Újabb gyors gólváltás után a Kisvárda beszorította a vendégeket, megpróbálta végleg eldönteni a találkozót, és ez végül Tischler harmadik találatával sikerült is. A csütörtökön kinevezett új vezetőedzővel, Bódog Tamással így a Kisvárda megszakította ötmeccses nyeretlenségi sorozatát, és november 30-a óta először gyűjtötte be a három pontot. A Kaposvár hiába szerzett három gólt, vendégként tizedik mérkőzésén kilencedik vereségét szenvedte el.

forrás: mlsz.hu

- Hirdetés -