„A MOB testvérként tekint a Nemzeti Versenysport Szövetségre”

98

Megtartotta hagyományos évértékelővel egybekötött Év Sportolója díjátadó ünnepségét a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ). A szervezet 39 sportági szövetség 59 kiválóságának adott át elismerést, amelyet a 2019-ben nyújtott teljesítményeikkel érdemeltek ki a sportemberek. A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Kulcsár Krisztián köszöntőjében azt mondta: „a MOB testvérként tekint a Nemzeti Versenysport Szövetségre”.

A Nemzeti Versenysport Szövetséghez tartozó sportágak klasszisai 2019-ben számos világ- és Európa-bajnoki aranyérmet gyűjtöttek az elmúlt évben, ami jó előjel a 2021-ben megrendezendő Világjátékok előtt. A budapesti évértékelővel egybekötött díjátadón beszédet mondott dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, és dr. Mészáros János, a Nemzeti Versenysport Szövetség elnöke.

A csütörtök délutáni budapesti ünnepségen dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár emlékezetett arra, hogy „a sport hazánkban nemzeti ügy”. „A sport minden ága hozzájárul a jelen gazdagításához és ahhoz a jövőképhez, amely egy sikeres, versenyképes országot mutat” – fogalmazott az államtitkár, aki kiemelte, „semmi sem képes úgy hozzájárulni egy fiatal fizikai és mentális fejlődéséhez, mint a rendszeres testmozgás”. Hozzátette: a cél az, hogy minél több fiatal „jegyezze el magát a sporttal és a rendszeres testmozgással”, és ebben nagy szerepe van a Nemzeti Versenysport Szövetségnek is. Szabó Tünde felhívta a figyelmet arra, hogy a díjazottak rendkívüli eredményeket értek el, ezért felnézhetnek rájuk az ifjú generáció tagjai, sikereik pedig megannyi fiatal számára jelentenek igazi motivációt.

Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke azt emelte ki, hogy a MOB-nál testvérként tekintenek a versenysport szövetségre, és emlékeztetett, hogy több olyan sportág létezik, amelynek van olimpiai és nem olimpiai ága is. Az ide tartozó sportágak körét az „olimpia előszobájának” nevezte. A sportvezető megragadta az alkalmat és gratulált Mészáros Jánosnak, aki egyben a Magyar Karate Szakszövetség első embere is, hiszen múlt héten kiváló utánpótlás Európa-bajnokságot szerveztek Budapesten, melyen 5 érem, köztük 2 arany lett a magyar termés. A MOB elnöke köszönetet mondott Szabó Tündének, amiért a kormány kiemelten támogatja a magyar sportot. Emlékeztetett, hogy 2019-ben két olyan multisport-eseményt is rendeztek, amely fontos esemény volt az olimpiai és a nem olimpiai sportágak számára egyaránt: a minszki Európa Játékok és a dohai Strand Világjátékok.

Dr. Mészáros János, az NVESZ elnöke évértékelőjében hangsúlyozta: a versenysport szövetségnél érzik, hogy az állam fontos ágazatként kezeli a sportot. „A magyar sport életében nem volt még olyan időszak, amely csak megközelítette volna a mostanit. Ez egy kegyelmi állapot, bízom benne, hogy sokáig fog még tartani” – fogalmazott az elnök, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy a nem olimpiai sportágak számára a 2019-es év a félidőt jelentette a Világjátékok közötti úton. „Ez az év a háttérmunkáról szólt, hamarosan azonban ráfordulunk a Világjátékokra, amely 2021-ben lesz” – mondta, majd gratulált a sportágak legjobbjainak, akik közül kiemelte a túraautó-világkupát nyerő Michelisz Norbertet.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium Sportdiplomáciai Főosztály javaslatai alapján négy ország nagykövetsége vehetett át Nemzetközi Sportkapcsolatok Fejlesztéséért Díjat. Idén Japán, Kazahsztán, Fehéroroszország és Kolumbia nagykövetségeit tüntették ki.

Az ünnepségen bemutatta vadonatúj évkönyvét az NVESZ: a szakmai kiadvány a 2017-es Világjátékok óta eltelt időszak legfontosabb eseményeit és eredményeit foglalja össze.

A sportvezetők munkáját elismerő dr. Leyrer Richárd díjat Czeller Béla, a Magyar Jet-Ski Szövetség elnöke vehette át.

A díjátadók között szerepelt többek közt dr. Kamuti Jenő, a Magyar és a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke, a MOB elnökségének tagja, valamint Iglói-Nagy István, a  Külgazdasági és Külügyminisztérium Sportdiplomáciai Főosztályának vezetője is.

2019 legjobbjai a szövetségek jelölései alapján:
Magyar Biliárd Szövetség: Szolnoki Olivér
Magyar Bowling és Teke Szövetség: Jezsoviczki Anna és a női tekeválogatott (Méhész Anita, Sáfrány Anita, Hári Boglárka, Tóth Katalin, Tóth Andrea, Csongrádi Gyöngyi, Simon Petra, Sass Edit)
Magyar Bridzs Szövetség: lány bridzs csapat (Bekő Mária, Fischer Brigitta, Lajos Hanka, Révai Hanna és Szűcs Villő)
Magyar Búvár Szakszövetség: Senánszky Petra és Bukor Ádám
Magyar Darts Szövetség: Kovács Tamara
Magyar Élet és Vízimentő Szakszövetség: Verrasztó Dávid és a 4×50 m férfiváltó (Balog Gábor, Gyárfás Bence, Keresztes Mátyás, Takács Krisztián)
Magyar Erőemelő Szövetség: dr. Lombosi Melinda, Balog Nátán
Magyar Golyósport Szövetség: Perger Patrik és Rácz Gergő fiú páros
Magyar Grappling Szövetség: Tóth András
Magyar Íjász Szövetség: Gondán György
Magyar Jet-Ski Szövetség: Szabó Barnabás
Magyar Kajak-kenu Szövetség: Kiszli Vanda, Boros Adrián és a Kolozsváryné Csay Renáta, Czéllai-Vörös Zsófia páros
Magyar Karate Szakszövetség: Sterck Laura Tímea, Tadissi Yves Martial
Magyar Kendo, Iaido és Jodo Szövetség: Babos Gábor
Magyar Kézilabda Szövetség: női strandkézilabda válogatott (Benzsay Rebeka, Braun Csenge, Csiki Renáta Adrienn, Friebesz Fanni, Győri Ágnes, Hadfi Gréta, Király Réka, Kretz Fruzsina, Landi Gabriella, Speth Evelin, Sütő Sára, Tóth Emese Szilvia, Vajda Luca, Vártok Ramóna)
Magyar Kick-box Szövetség: Busa Andrea, Bálint Zoltán
Magyar Kutyasport Szövetség: Koris Edina, Hummel Zoltán
Magyar Lábtenisz Szövetség: női válogatott (Vadász Bianka, Pats Enikő; Lepsényi Boglárka, Pál Kőrösi Evelin, Harsányi Georgina)
Magyar Lábtoll-labda Szövetség: női csapat (Becskereki Barbara, Farkas Lilla, Kunics Réka, Vachal Krisztina)
Magyar Minigolf Országos Sportági Szakszövetség footballgolf szakág: Hámori Renáta, Zsuppán Donát
Magyar Modellező Szövetség: Elekes Imre és a csapat (Elekes Imre, Szvacsek Ferenc, Csoma György)
Magyar Motorcsónak Szövetség: Havas Attila
Magyar Motorsport Szövetség: Számadó Máté
Magyar Muaythai Sportági Országos Szakszövetség: Spéth Norbert Attila
Magyar Nemzeti Autósport Szövetség: Meklerné Mikó Edit, Michelisz Norbert
Magyar Országos Horgász Szövetség: Kisjuhász Bence, Feeder csapat (Döme Gábor, Erdei Attila, Sipos Gábor, Sivák Mátyás, Szabó Tamás, Walter Tamás)
Magyar Rádióamatőr Szövetség: Molnár Léna, Weisz László
Magyar Repülő és Légisport Szövetség: Tóth Ferenc
Magyar Repülő Korong Szövetség: U17 Lány Ultimate frizbi válogatott (Kollár-Nagy Melinda, Takács Luca, Halász Júlia, Varga Vivien, Csepi Nikolett, Bajnok Emese, Szabó Zsófia, Kókai Lili, Lőwy Petra, Mireider Alíz, Lénárt Hanna, Bajnok Dóra, Vaszary-Maklári Lilla)
Magyar Sambo Országos Szakszövetség: Kozsák György
Magyar Sárkányhajó Szövetség: a magyar ifjúsági válogatott (Tiringer Márk, Bíró Krisztián, Jánosi Richárd, Nagy Ivó Máté, Potyi Károly, Tóth Laura, Bencs Botond, Fischer Péter, Kupsza Gergő, Pahocsa Kristóf, Dózsa Bálint, Bucsi Blanka, Ecsődi Sára, Horváth Alex, Tóth Edit)
Magyar Sport Ju-jitsu Szakszövetség: Tereza Crisley Cordeiro de Souza, Győri Levente
Magyar Sumo Szakszövetség: Kerstner Róbert
Magyar Szkander Szövetség: Kőváriné Ivánfi Brigitta, Kovács Péter
Magyar TáncSport Szakszövetség: “The Szupergirls” (Apró Boglárka, Apró Lili, Badar Borbála, Bradács Tamara, Csényi Fanni, Cserveni Fanni, Csuhai Vivien, Gelléri Sára, Lipták Noémi, Lovas Boglárka, Lovas Fanni, Megyesi Veronika, Muszta Anna, Rovó Orsolya, Szabó Judit, Szabó Réka, Szegő Réka, Széles Nóra, Veisz Anett Rachel)
Magyar Testépítő és Fitness Szövetség: Ágoston Dorottya, Kenderes Gábor
Magyar Torna Szövetség: Mazács Fanni, Bali Dániel
Magyar Tradícionális Kung-fu és Wushu Szakszövetség: Kiss Dorottya, Filóci Mihály
Magyar Vízisí és Wakeboard Szövetség: Popelka Liliána, Orbán Olivér

forrás: olimpia.hu

- Hirdetés -