„A szeretet, mint egyfajta olimpiai lángocska”

103

Karácsony alkalmából szépkorú olimpiai érmeseket köszöntött a Magyar Olimpiai Bizottság hétfőn a Larus Étterem és Rendezvényközpontban. A több évtizedes hagyományokra visszatekintő eseményen Schmitt Pál, Vékássy Bálint és dr. Nébald György is üdvözölte a közel másfélszáz résztvevőt.

Vékássy Bálint, a MOB főtitkára átadta Kulcsár Krisztián üdvözletét, aki a Koszovói Olimpiai Bizottság fennállásának öt éves évfordulójának megünneplésére szervezett gálaestre kapott meghívást Besim Hasani elnöktől.

A hazai szervezet főtitkára először a tokiói olimpiával kapcsolatban mondta el gondolatait. „Ez egy olyan ügy, mely az életünket meghatározza, és az elkövetkezendő hónapokban még inkább domináns lesz. Egy évvel az olimpia kezdete előtt a MOB kiadta az előrejelzését, megfogalmazta prognózisát. A kvóták számát és az érmeket illetően nagyjából a riói játékokhoz hasonló várható, csakúgy, mint a létszámmal kapcsolatban, ehhez azonban nagyon kellene, hogy a csapatsportágak is kivívják a részvétel jogát. Az érmeket tekintve 15 éremmel végeztünk Rióban, a mostani előrejelzésünk 13 – azt gondoljuk, ez egy reális szám. Az aranyak, ezüstük, bronzok megoszlása apró nüanszokon múlik, ezt pontosan tudjátok.”

Vékássy Bálint – ahogy fogalmazott – a MOB életében megvalósuló újdonságról is beszélt. „Néhányan ott voltatok a közgyűlésen, kaptatok is egy kis mintát, ez a Magyar Csapat új brand-je, a MOB ezen dolgozik. Vannak országok, ahol a sajátjuk nagy sikerrel működik. Ez szurkolói márkaépítés, de a küldetéstudatunk jóval túlmutat azon, hogy sportszurkolókhoz szóljunk egyszerűen, mi minden magyar emberhez szeretnénk szólni. A Magyar Olimpiai Bizottság az a szervezet, ami ezt a sok szempontból megosztott országot egy ernyő alá tudja terelni; mindenkit el szeretnénk érni az üzenetünkkel, ami az egységről szól, arról, hogy egyek vagyunk. Ez lehet egy olyan ügy, amellyel sikerrel egyesítünk mindenkit” – magyarázta a főtitkár, aki példaként említette Nagy-Britanniát. „A sport rendkívüli ereje az, amire mi is nagyon büszkék vagyunk, az olimpiai eszme pontosan erről szól, ezt igyekszik közvetíteni” – mondta a sportvezető, egyben felhívta a jelenlévők figyelmét arra, aki kedvet érez, vegyen részt a Magyar Csapat népszerűsítésében.

Dr. Nébald György, a tavaly 25 esztendős Magyar Olimpiai Bajnokok Klubjának elnöke azt mondta, ez már hagyomány, hogy advent idején köszöntjük az olimpiai érmeseket, és kifejezzük megbecsülésünket, tiszteletünket azok iránt, akik hosszú éveket töltöttek a sportban és példát mutattak a fiataloknak. Az olimpiai aranyérmes vívó köszöntőjében a szeretetről beszélt. „Kívánom, hogy a szeretet adjon erőt a jövő évre is.”

„Idestova 23 éve annak, hogy összejönnek az olimpikonok; kezdetben a bajnokok, majd minden érmes, hiszen aki nem bajnok, az is hozzátartozik a családhoz, ugyanúgy elvégezte azt a munkát, mint az, akinek éppen szerencséje volt, jól kijött a lépés, és megnyerte az olimpiát” – fogalmazott Schmitt Pál, a MOB tiszteletbeli elnöke, a NOB tagja.  Az olimpiai bajnok vívó azt mondta, nagy megtiszteltetés, hogy évente legalább egyszer a MOB meghívására összejöhetnek. „Jó érzés látni a régi arcokat, a doenjünket – utalt Keleti Ágnesre, a világ legidősebb olimpiai bajnokára – és a fiatalokat is, akik most vannak itt először – ilyen például Regőczy Krisztina.

A korábbi köztársasági elnök a példaképekről is beszélt. „Mi inspirálhat legjobban egy olimpiára készülő sportolót, mint az, hogy vannak példaképek. Itt most legalább 16-18 sportág képviselteti magát. A fiatalok, akik nagy nehézségek árán kvalifikálnak, azok belőletek élnek, titeket gondolnak etalonnak, a ti teljesítményeiteket becsülik nagyra.”

Schmitt Pál megemlékezett a közelmúltban elhunyt bajnokokról is, köztük Szivós IstvánrólDömötör Zoltánról. A sportdiplomata zárásként az egymás iránti szeretetre hívta fel a figyelmet, melyet egyfajta „olimpiai lángocskaként” említett, melyet a szívünkben őrzünk.

Az eseményen fellépett Szekeres Adrienn, aki karácsonyi dalokkal szórakoztatta a mintegy 140 résztvevőt.

Az olimpikonok a karácsonyi ajándékcsomagban kaptak egy-egy Sport 2019 évkönyvet is – melyet büszkén mutatott a világ legidősebb olimpiai bajnoka, az ötszörös győztes tornász, Keleti Ágnes, aki 2020. január 9-én ünnepli 99. születésnapját.

forrás: olimpia.hu

- Hirdetés -