A szövetségi sportolói bizottságok is fókuszba kerültek a MOB bizottsági ülésén

90

Sinkó Andrea vezetésével ülést tartott a Magyar Olimpiai Bizottság Sportolói Bizottsága kedden az ötkarikás szervezet székházában. A megbeszélés napirendjén a dublini sportolói fórum, a Magyar Csapat új arculata és a sorra megalakuló sportági szakszövetségi sportolói bizottságok is szerepeltek.

A Magyar Csapat új arculatát, a kereskedelmi (csapat)logót, az új brand-et, a Magyarock-at Vékássy Bálint, a MOB főtitkára mutatta be prezentáció keretében. A terveket korábban a MOB elnöksége és közgyűlése már elfogadta, a kampány, a brand bevezetése jövő tavasszal indul.

Sinkó Andrea tájékoztatást adott arról, hogy dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, Kulcsár Krisztián MOB-elnök és ő, mint bizottsági elnök levélben fordult a magyar országos sportági szakszövetségekhez annak érdekében, hogy a magyar, a nemzetközi és az európai ötkarikás szervezethez hasonlóan a szövetségek is hozzanak létre sportolói bizottságokat. A szöuli olimpián 6. helyezett ritmikus gimnasztikázó bizottságvezető elmondta, hogy már több pozitív visszajelzés érkezett, vannak sportágak, ahol már felállt és működik a sportolói bizottság, de ugyanakkor a szövetségek egy része nem érzi ennek lényegét, és még nem reagáltak érdemben a megkeresésre. A levélben kitértek arra, hogy a NOB Sportolói Bizottsága által Lausanne-ban szervezett 9. Nemzetközi Sportolói Fórumon ismét megfogalmazódott a sportolók szerepének erősítése a sport irányításában. A MOB e tendenciát erősítve igyekszik valamennyi sportszövetséget inspirálni hasonló, a sportolók érdekképviseletét megfelelő hatékonysággal ellátó szervezet létrehozására, amelyhez a Sportért Felelős Államtitkárság és a hazai ötkarikás szervezet minden szakmai segítséget kész megadni.

Knoch Viktor a dublini sportolói fórumról számolt be, melyen a világbajnoki bronzérmes gátfutó Baji Balázzsal vett részt. Az olimpiai bajnok gyorskorcsolyázó elmondta, hogy olyan témák kerültek az előadások és workshopok napirendjébe, mint a hosszabb ideje, jól működő sportolói bizottságok működése, feladatai, a NOB ösztöndíj-lehetőségei és a sportolói fórumok tapasztalatai. Mindezeket bevált nemzeti példákon keresztül – ír, belga, holland – ismertették. A Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség Sportolói Bizottságában is dolgozó phjongcshangi bajnok elmondta, hogy a lehetőségekről részletesen a NOB oldalán is lehet tájékozódni.

Az eseményen részt vett Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke is, aki hangsúlyozta, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elvárásaihoz igazodva jövőbeni cél a független sportolói bizottság létrehozása, amelyet a szervezet közgyűlése választ meg, hasonlóan az etikai és a felügyelő bizottsághoz; ezt már a MOB alapszabálya is rögzíti.

forrás: olimpia.hu

 

- Hirdetés -