Arsenal: nemzetközi és klubszinten is áll(hat) a bál Özil körül

108

Továbbra sincs minden rendben Mesut Özil körül. Az Arsenal játékosa a Manchester City ellen 3–0-ra elveszített Premier League-mérkőzésen finoman fogalmazva sem fogadta jól a lecserélését, ezt megelőzően pedig a közösségi médiában is „robbantott”.

A német középpályás eldobta, majd elrúgta kesztyűjét, amikor a vasárnapi mérkőzésen mindössze 58 perc után lecserélte őt Fredrik Ljungberg. Az incidensre egyébként órákkal azt követően került sor, hogy a klub elhatárolódott Özil korábbi közleményétől, kijelentve, hogy a játékos kizárólag a saját véleményét hangoztatta.

A teljesség kedvéért: Özil a saját közösségi oldalán szólalt fel a Kínában élő muszlim vallású ujgur kisebbség elnyomása miatt. A bejegyzésnek máris van következménye Kínában, a futballista 30 ezer tagot számláló szurkolói klubját, a közösségei felületeit és az internetes keresőben való megjelenítését is zárolták az országban – arról nem is beszélve, hogy az egyik televíziós csatorna emiatt vette le a műsoráról az Arsenal–Manchester City meccset.

Ljungberg a lefújás után nem mondott semmi konkrétumot a témával kapcsolatban, azt azonban elhintette, hogy az „Özil-ügy” (a lecserélést illetően) nem marad következmény nélkül.

„Az ő döntése, hogyan reagál ilyenkor, ezzel később fogunk foglalkozni. Csak napi szinten tervezhetek, de természetesen azt szeretném, ha a játékosok helyesen cselekednének. Sokkal több energiát szeretnék a csapattól” – mondta Ljungberg.

A klub korábbi kiválóságának sorsa továbbra is kérdéses, a legfrissebb hírek szerint jelenleg Mikel Arteta a legesélyesebb a londoniak kispadjára – egy biztos, a bizonytalanság az egyesület ellen dolgozik.

„Mondtam a vezetőségnek, hogy dönteniük kell. A stábommal azért vagyunk itt, hogy segítsük a klubot, de meg kell hozni a végleges döntést, hogy ugyanolyan erőforrásokkal dolgozhassunk, mint más csapatok.”

ANGOL PREMIER LEAGUE
17. FORDULÓ

Arsenal–Manchester City 0–3 (De Bruyne 2., 40., Sterling 15.)

Korábban
Manchester United–Everton 1–1 (Greenwood 77., ill. Lindelöf 36. – öngól)
Wolverhampton–Tottenham Hotspur 1–2 (A. Traoré 67., ill. Lucas Moura 8., Vertonghen 91.)

Szombaton
Liverpool–Watford 2–0 (Szalah 38., 90.)
Burnley–Newcastle United 1–0 (Wood 58.)
Chelsea–AFC Bournemouth 0–(Gosling 84.)
Leicester City–Norwich City 1–1 (Krul 38. – öngól, ill. Pukki 26.)
Sheffield United–Aston Villa 2–0 (Fleck 50., 73.)
Southampton–West Ham United 0–1 (Haller 37.)

Hétfőn játsszák
20.45:
 Crystal Palace–Brighton (Tv: Digi Sport2)

forrás: nso.hu

- Hirdetés -