Az Újpest és a Fehérvár rangadójával indul a Magyar Kupa nyolcaddöntője

81

Kedden egy, szerdán hét mérkőzést rendeznek a férfi Magyar Kupa nyolcaddöntőjében, amelyben már csak nyolc élvonalbeli csapat érdekelt.

A Magyar Kupa előző fordulójában négy NB I-es klub búcsúzott a sorozattól, köztük a Ferencváros is, így még nyolcan képviselik az OTP Bank Ligát, míg a másodosztályból és az NB III-ból egyaránt négy-négy csapat igyekszik kiharcolni a továbbjutást, amely ebben a körben két mérkőzésen dől el. A nyolcaddöntőben két olyan párharcot rendeznek, amelyben mindkét együttes élvonalbeli: a keddi Újpest–Fehérvár (melyet Szegeden játszanak le a csapatok az M4 Sport élő közvetítése mellett) és a szerdai Mezőkövesd–Kaposvár összecsapásokat. Az Újpest és a Fehérvár másfél hete találkozott egymással, akkor a lila-fehérek 1–0-ra alulmaradtak a Szusza Ferenc Stadionban. A Mezőkövesd november végén fogadta a Rákóczit bajnoki mérkőzésen, akkor a borsodiak 2–0-ra nyerni tudtak.

Ugyancsak két találkozón próbál meg NB III-as klub élvonalbeli riválist búcsúztatni: a Nyugati csoport harmadik helyén álló Lipót a ZTE ellen, a Közép-csoportot vezető PMFC a Paks ellen kísérli meg a bravúrt.

A Honvéd és a Puskás Akadémia a Merkantil Bank Ligából kapott ellenfelet, a kispestiek a kiesési gondokkal küzdő Haladás, a felcsútiak a Békéscsaba ellen harcolhatják ki a nyolc közé kerülést. A Békéscsabának érdemes lesz külön odafigyelnie a Puskás Akadémia szélsőjére, Gyurcsó Ádámra, aki jó eséllyel pályázik a sorozat gólkirályi címére: csapata eddigi három meccsén hétszer vette be az ellenfelek kapuját.

Magyar Kupa, 9. forduló, 1. mérkőzések:

Február 11., kedd

19.30: Újpest FC–Mol Fehérvár FC (Tv: M4 Sport)

Február 12., szerda

14.00: Lipót Pékség SE (NB III)–ZTE FC
14.00: Dorogi FC (NB II)–III. Kerületi TVE (NB III)
14.00: Pécsi MFC (NB III)–Paksi FC
18.00: Mezőkövesd–Kaposvári Rákóczi
18.00: Békéscsaba (NB II)–Puskás Akadémia FC
18.00: MTK Budapest (NB II)–Dunaújváros (NB III)
19.30: Budapest Honvéd–Szombathelyi Haladás (NB II) (Tv: M4 Sport)

forrás: mlsz.hu

- Hirdetés -