Bayern: a Liverpool ásza majdnem Münchenben kötött ki, de valami „nem klappolt”

90

Ha a Bayern München terve összejön, az európai labdarúgás elmúlt pár idénye egészen másként alakul: a bajorok 2014-ben ajánlatot tettek a ma már a Liverpoolban szárnyaló Sadio Manéért, a szenegáli támadó azonban váratlanul inkább a Southamptont választotta. Minderről a Bayern vezérigazgatója, Karl-Heinz Rummenigge beszélt egy lapinterjúban.

„Érdeklődtünk Mané iránt, de valahogy nem állt össze a dolog, valami nem klappolt” – ismerte el Rummenigge a Bildnek adott interjúban. A német lap megjegyzi, mindez 2014-ben történt, nem sokkal azután, hogy a Red Bull Salzburg 3–0-ra legyőzte a bajorokat egy felkészülési mérkőzésen. A találkozón Mané maga is gólt szerzett.

„Inkább a Southamptonba ment, majd onnan a Liverpoolhoz. Sajnálatos dolog” – folytatta a Bayern vezérigazgatója. A Bild cikke úgy fogalmaz: Mané személyes döntése volt, hogy inkább a Premier League-et preferálta a Bundesligával szemben, még akkor is, ha egy középcsapatról volt szó az akkori Southampton esetében, szemben az előző évi BL-győztessel.

Egész döbbenetes belegondolni, hogy az azóta már a Liverpoolban 143 tétmérkőzést lejátszó és 71 gólt szerző, a 2018–2019-es BL-győzelemben, és az azt megelőző, döntőig tartó menetelésben is oroszlánrészt vállaló Mané 23 millió euró körüli összegért lehetett volna a Bayerné. Főleg, ha hozzátesszük, hogy ma már jóval 120 millió fölé becsülik a szenegáli értékét…

A Bild arra is emlékeztet, 2017-ben szintén egy salzburgi tehetségről, a francia korosztályos-válogatott Dayot Upamecanóról maradt le kevéssel a Bayern. A bekk végül a Red Bull-csoporton belül váltott és a Leipzig futballistája lett.

Korábbi cikkében a német lap utal rá, talán nem véletlen, hogy a Salzburg sem feltétlen akart a müncheniekkel megállapodni, a Lipcse fokozatos megerősödésével számolva, nem szerették volna a cégcsoporthoz tartozó klub lehetséges riválisát erősíteni.

Kérdés, hogy 2014-ben, mikor az RB Leipzig épp a másodosztályba jutott fel, ez mennyiben lehetett stratégiai szempont…

Mindenesetre Mané útja egészen másként alakult, mint Münchenben remélték. A Bajnokok Ligája előző kiírásában pedig testközelből tapasztalhatták meg, mennyire sajnálatos, hogy nem jött össze számukra az üzlet: a nyolcaddöntőben a liverpooli szélső duplázott az Allianz Arénában, s ezzel elévülhetetlen érdemeket szerzett a Bayern kiejtésében.

forrás: nso.hu

- Hirdetés -