BL: Mourinho megtiltotta a játékosainak, hogy a 2–7-et nézzék

76

A Tottenham nemrégiben kinevezett menedzsere, José Mourinho megtiltotta játékosainak, hogy megnézzék az együttes Bayern München elleni, 2–7-es eredménnyel záruló hazai BL-meccsét – számolt be róla a BBC.

Mindkét csapat kvalifikálta már magát az egyenes kieséses szakaszra, a német együttes pedig már fix csoportelsőként várja a müncheni záró meccset.

A két gárda október elején találkozott egymással Londonban, akkor a Bayern 2–1-es félidei előnyt követően 7–2-re győzött.

Érdekesség, hogy ezen a meccsen két olyan edző ült a kispadon, akik azóta már távoztak, Mauricio Pochettino és Nico Kovac. A Tottenham új trénere, Mourinho megtiltotta játékosainak, hogy ezt az összecsapást visszanézzék.

„Megtiltottam, hogy megnézzék. Én visszanéztem párszor, de a srácok egy képet sem nézhetnek meg” – mondta ezzel kapcsolatban Mourinho.

Az angol csapatban továbbra sem léphet pályára sem Hugo Lloris, sem Michel Vorm, valamint a mezőnyjátékosok közül Ben Davies, Erik Lamela, Harry Winks és Tanguy Ndombélé játékára sem számíthat a portugál menedzser.

„Remek lehetőség a kevesebbet játszóknak, hogy pályára léphessenek, és megmutathassák, mire képesek. A futballisták az edzéseken nem ugyanazok, mint a meccseken, és néhány srác még nem kapott túl sok játéklehetőséget az itteni öt meccsem alatt. Rengeteg meccsünk van még az újévig, úgyhogy érthető, hogy eszközölünk néhány cserét és pihentetünk néhány játékost, valamint másoknak lehetőséget adunk” – tette hozzá a portugál.

BAJNOKOK LIGÁJA
B-CSOPORT
21.00:
 Bayern München (német)–Tottenham Hotspur (angol) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
21.00: Olympiakosz Pireusz (görög)–Crvena zvezda (szerb)

forrás: nso.hu

- Hirdetés -