Bundesliga: Fortuna a Fortunával volt az Union Berlin ellen

121

A Fortuna Düsseldorf hazai pályán 2–1-re legyőzte az Union Berlint a német labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 17. fordulójában. A vendégcsapat a második félidőben jóval veszélyesebben játszott a Düsseldorfnál, a 90. percben kapott góllal mégis kikapott.

Az első félidőben egyértelmű mezőnyfölényben futballozó Fortuna a 38. percben került előnybe, Rouwen Hennings a tizenhatos jobb oldalától védhetetlenül vágta a labdát a hosszú felsőbe (1–0).

Fordulás után is a hazaiak kezdtek jobban, de Hennings az ötös sarkától ezúttal centikkel a bal alsó mellé lőtt. Az ellentámadásból egalizált a vendégcsapat: Marvin Friedrich fejese a kapufáról ugyan kijött, de pont a középen érkező Michael Parensen elé perdült, aki közvetlen közelről a hálóba kotorta (1–1).

Az egyenlítés után új lendületet kapott az Union, amely nagyobbnál nagyobb helyzeteket puskázott el, a 61. percben Christian Gentner lövésénél védett nagyot Zackary Steffen, majd a 65. percben újabb tűzijáték következett a hazai kapu előtt, de Marius Bülter és Gentner közeli lövését is blokkolni tudták. A 71. percben ismét Bülter járt közel a vezetés megszerzéséhez, de Steffen látványos védéssel az oldalvonalon túlra tolta a jobb felsőbe tartó labdáját.

Ám nemhogy a győzelem, végül a pontszerzés sem jött össze a fővárosi együttesnek. A 90. minutumban Erik Thommy cselezett befelé a bal szélen, majd talán még saját csapattársait is meglepve, jó 30 méterről a kapu bal oldalát vette célba, labdája pedig a kapufáról a hálóba vágódott – mindezt földbe gyökerezett lábakkal nézte végig Rafal Gikiewicz… (2–1).

A léc, s így a jó szerencse – bár a második félidő elején még nem így nézett ki a dolog – végül a hazaiakkal volt.

Ki mást is segített volna ki a végén Fortuna, ha nem a Fortuna Düsseldorfot!

NÉMET BUNDESLIGA
17. FORDULÓ
Paderborn–Eintracht Frankfurt 2–1 (Sabiri 9., Schonlau 41., ill. Dost 72.)

Fortuna Düsseldorf–Union Berlin 2–1 (Hennings 38., Thommy 90., ill. Parensen 48.)

Szombaton játszották
Hertha BSC–Mönchengladbach 0–0
Bayern München–Wolfsburg 2–0 (Zirkzee 85., Gnabry 89.)
1. FC Köln–Werder Bremen 1–0 (J. Córdoba 36.)
Mainz–Bayer Leverkusen 0–1 (Alario 93.)RB Leipzig–Augsburg 3–1 (K. Laimer 68., Schick 80., Poulsen 90., ill. Niederlechner 8.)
Schalke 04–Freiburg 2–2 (Serdar 26., Kutucu 80., ill. N. Petersen 54. – 11-esből, Grifo 67. – 11-esből)

forrás: nso.hu

- Hirdetés -