Darts-vb: Miért ne nyerhetnék világbajnoki címet? – Fallon Sherrock

98

A Londonban zajló dartsvilágbajnokságon idén eddig minden Fallon Sherrockról szól: az első hölgy, aki a vb-n nyerni tudott egy mérkőzés, sőt, Mensur Suljovic kiejtése után már a másodikat is. A 25 éves dartos a világranglista 11. helyén álló osztrák legyőzése után már azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy akár a világbajnoki címért is tábla elé álljon.

Ahogy szombaton beszámoltunk róla, folytatta nagyszerű szereplését Fallon Sherrock a Londonban zajló PDC-világbajnokságon: az angol hölgy fordulatos csatában 3:1-re legyőzte a 11. helyen kiemelt osztrák Mensur Suljovicot a londoni Alexandra Palace-ban, és bejutott a harmadik fordulóba.

„Bizonyítottam, hogy mi, nők is legyőzhetünk bárkit, hiszen megvertem kettőt a világ legjobbjai közül. Az elmúlt napok történéseit figyelembe véve, Mensur ellen nagyon igyekeztem arra fókuszálni, hogy a kiszállóim jók legyenek, mert azt tudtam, hogy a tömeggel nem lesz bajom” – idézte a BBC Sherrockot, aki nem is tette hiába, hogy koncentrált a befejezésre, mert csaknem 70 százalékos hatékonysággal zárta le a legeket.

„Miért is ne?! – felelte a felvetésre az angol hölgy, hogy vajon eljuthat-e a világbajnoki címig. – Már nyertem két mérkőzést. Mostantól mindig a következő meccsel fogok foglalkozni, de nem mondhatom, hogy nem próbálom meg megnyerni a versenyt.”

A 3. fordulóban Sherrock ellenfele a világranglista 22. helyezettje – egyben a torna 22. kiemeltje –, honfitársa, Chris Dobey lesz, a találkozó a december 27-i péntek délutáni programban másodikként szerepel.

DARTS
PDC-VILÁGBAJNOKSÁG, LONDON
9. NAP

2. FORDULÓ
Keegan Brown (angol, 26.) (90.99)–Aszada Szeigo (japán) (91.96) 2:3
Simon Whitlock (ausztrál, 14.) (93.87)–Harry Ward (angol) (84.74) 3:0
Steve West (angol, 28.) (95.12)–Ryan Searle (angol) (101.54) 0:3
Adrian Lewis (angol, 13.) (90.46)–Cristo Reyes (spanyol) (89.86) 3:2
Daryl Gurney (északír, 6.) (96.02)–Justin Pipe (angol) (90.41) 3:0
Glen Durrant (angol, 27.) (95.36)–Damon Heta (ausztrál) (87.63) 3:0
Mensur Suljovic (osztrák, 11.) (92.31)–Fallon Sherrock (angol) (90.67) 1:3
Dimitri Van den Bergh (belga, 29.) (103.81)–Josh Payne (angol) (97.52) 3:0

A VASÁRNAPI PROGRAM
3. FORDULÓ
13.30 
(Tv: Sport2)
Jonny Clayton (walesi, 16.)–Stephen Bunting (angol, 17.)
Darius Labanauskas (litván)–Max Hopp (német, 24.)
Nathan Aspinall (angol, 12.)–Krzysztof Ratajski (lengyel, 21.)
20.00 
(Tv: Sport1)
James Wade (angol, 8.)–Steve Beaton (angol, 25.)
Kim Huybrechts (belga)–Danny Noppert (holland, 31.)
Michael van Gerwen (holland, 1.)–Ricky Evans (angol, 32.)

A 3.  FORDULÓ PÁROSÍTÁSA ÁGRAJZ SZERINT
Michael van Gerwen (holland, 1.)–Ricky Evans (angol, 32.)
Jonny Clayton (walesi, 16.)–Stephen Bunting (angol, 17.)
James Wade (angol, 8.)–Steve Beaton (angol, 25.)
Darius Labanauskas (litván)–Max Hopp (német, 24.)

Gary Anderson (skót, 5.)–Ryan Searle (angol)
Nathan Aspinall (angol, 12.)–Krzysztof Ratajski (lengyel, 21.)
Luke Woodhouse (angol)–Dimitri Van den Bergh (belga, 29.)
Adrian Lewis (angol, 13.)–Darren Webster (angol, 20.)

Kim Huybrechts (belga)–Danny Noppert (holland, 31.)
Nico Kurz (német)–Luke Humphries (angol)
Peter Wright (skót, 7.)–Aszada Szeigo (japán) 2:3
Dave Chisnall (angol, 10.)–Jeffrey de Zwaan (holland, 23.)

Daryl Gurney (északír, 6.)–Glen Durrant (angol, 27.)
Fallon Sherrock (angol)–Chris Dobey (angol, 22.)
Gerwyn Price (walesi, 3.)–John Henderson (angol, 30.)
Simon Whitlock (ausztrál, 14.)–Mervyn King (angol, 19.)

forrás: nso.hu

- Hirdetés -