El: Sokan gúnyolódni, bírálni és kritizálni fognak, de… – Herczeg

22

A Torino FC 4–1-re megverte a Debreceni VSC-t a Nagyerdei Stadionban, így két győzelemmel, 7–1-es összesítéssel lépett tovább a labdarúgó Európa-liga második selejtezőköréből. Így értékelt a két csapat vezetőedzője a találkozó után.

A Torino vezetőedzője, Walter Mazzarriszerint csapata megfelelő koncentrációval kezdte a mérkőzést.

„Sokkal nehezebb volt a visszavágó, mint az első meccs, de jól reagáltunk, és gólokat tudtunk szerezni. A második félidőben nem tetszett a csapat hozzáállása, de ebben a szép stadionban jó mérkőzést tudtunk játszani. Percről percre változott a meccs, folyamatosak voltak fordulatok, remek volt a közönség, ezért is vártam el, hogy végig maximális legyen a koncentráció.Szép gólokat szereztünk, de komoly céljaink vannak Európában, amihez ennél sokkal jobb teljesítményre lesz szükségünk.”

A DVSC trénere, Herczeg Andrásazzal kezdte: bosszús a mérkőzés miatt.

„Az első félidőben olyan játékhelyzetből kaptunk gólt, amit átbeszéltünk. Mégsem mertük megoldani a szituációt. Próbáltunk az első játékrészben is feljebb menni, de életveszélyesek voltak a kontráik. A szünet után nagyon jó húsz percet produkáltunk, voltak helyzeteink, lövéseink és gólt is szereztünk. Az utolsó gólt nagyon sajnálom, mert kinyíltunk, de szerettünk volna itthon bátran játszani. Egy ilyen csapat azonban megbünteti a hibákat.”

A szakember viszont úgy érzi: játékosai mindent megtettek ezen a találkozón.

„Lehet, hogy ezen sokan gúnyolódni fognak, bírálni és kritizálni, de én büszke vagyok a játékosokra. Büszke vagyok arra, hogy ilyen csapatot tudtunk idehozni, mert ezt a fiúk harcolták ki. Nincs szégyenkeznivalónk, még ha sokan ennek az ellenkezőjét is gondolják. Mi mindent megtettünk ezen a mérkőzésen.”

Herczeg köszönetet mondott a több mint 15 ezer kilátogató szurkolónak.

„Fantasztikus volt így játszani. Fociláz volt Debrecenben ezen a nyáron, ez ma tetőzött, jó érzés, hogy a közönség újra a csapat mellett van. Köszönöm ezt nekik! Szeretnénk ezt a focilázat fenntartani, de tudjuk, hogy ehhez a bajnokságban jól kell szerepelnünk.”

EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, 2. KÖR, VISSZAVÁGÓ
DEBRECENI VSC–TORINO FC (olasz) 1–4 (0–2)
Debrecen,
Nagyerdei Stadion, 15 350néző.Vezette:Jovic (Modric, Radic – horvátok)
DVSC: Nagy S. – Kusnyír, Szatmári Cs., Pávkovics, Ferenczi J. – Szécsi M., Haris, Tőzsér, Trujics (Csősz, 90.) – Varga K. (Zsóri, 62.) – Garba (Adeniji, 80.). Vezetőedző: Herczeg András
Torino: Sirigu – Izzo (Singo, 83.), Nkoulou, Bremer – De Silvestri, Meité, Baselli (Rincón, 45+1.), Ansaldi – Zaza, Berenguer – Belotti (Millico, 76.). Vezetőedző:Walter Mazzarri
Gólszerző:Garba (52.), ill. Zaza (25.), Izzo (32.), Belotti (69.), Millico (92.)
Továbbjutott:a Torino,két győzelemmel, 7–1-es összesítéssel.

Forrás:nemzetisport.hu

- Hirdetés -