Elhunyt Gyuricza József olimpiai bronzérmes vívó

105

Hosszantartó betegség után, 86 éves korában, március 11-én elhunyt Gyuricza József háromszoros olimpikon, kétszeres világbajnok, olimpiai bronzérmes tőrvívó, aki egy másik fegyvernemben, kardban is vb-ezüstöt tudott nyerni. Katonaolimpikon; tanult a Műszaki Egyetemen, diplomázott a Testnevelési Főiskolán, 1977-től mesteredző.

„Jóska hosszú ideje beteg volt, még a kilencvenes évek közepén egy érgörcs következtében mozgásában korlátozott lett, egyik oldala lebénult. Budapesti lakásában élt visszavonultan, ahol néhány nappal ezelőtt baleset érte. Megsérült, megütötte magát, kórházba került, de már nem lehetett megmenteni. Ő a magyar tőrvívás első, 1955-ös egyéni világbajnoka, majd az ’57-es vb-győztes csapatnak mindketten tagjai voltunk. Jó ember volt, sok közös élményünk van, hiányozni fog” – tájékoztatta az olimpia.hu-t egykori csapattársa, dr. Kamuti Jenő, akit a halálhírről az elhunyt családja értesített szerdán délután.

Gyuricza József 1934-ben született Hódmezővásárhelyen, idén január 16-án lett 86 esztendős.

Három olimpián vett részt a Bp. Haladás, majd a BHSE színeiben. Melbourne-ben harmadik lett csapatban (Fülöp Mihály, Gyuricza József, Marosi József, Sákovics József, id. Somodi Lajos, Tilli Endre), ötödik egyéniben, négy évvel később Rómában negyedik csapatban, majd ’64-ben, Tokióban az együttesével hetedik, egyéniben 25. helyet szerzett. Világbajnokságokon tíz érmet nyert, köztük két aranyat; győzött főiskolás vb-n is. Kardvívásban világbajnoki ezüstérmet és Universiadé-győzelmet is jegyez.

Egy 1966-os sportorvosi vizsgálat a jobb tüdején egy foltot mutatott ki, melyet tüdőrákként diagnosztizáltak, majd megműtöttek. A műtét után, fél tüdővel a moszkvai világbajnokságon még küzdött a csapatért, tagja volt az ezüstérmes Gyarmati Béla, Gyuricza József, Kamuti Jenő, Kamuti László, Szabó Sándor összeállítású csapatnak, majd visszavonult a versenyzéstől.

1952-től a Műszaki Egyetem általános mérnöki szakán tanult, így lett az egyetemi sportolókat tömörítő Budapesti Haladás vívója, mestere dr. Bay Béla volt.

Gyuricza József 1968-ban a TF-en szerzett testnevelő tanári diplomát, majd ’70-ben vívó szakedző, vívómester, ’77-től a mesteredző-cím birtokosa. A BHSE, a BVSC és az OSC vívóedzője. Tanítványa volt többek közt a háromszoros világbajnok és olimpiai ezüstérmes Bóbis Ildikó, valamint a szintén világelső és olimpiai második helyezett Maros Magda is.

Katonaolimpikon, 1958-tól 1979-ig katonatiszt. A Zrínyi Miklós Katonai Akadémia, majd a Budapesti Honvéd sportinstruktora, az MN 5. Elhelyezési Felügyelőség sporttisztje, anyaggazdálkodási előadója, később főtisztje; 1979-ben alezredesként nyugdíjazták.

Temetéséről később intézkednek. A Magyar Olimpiai Bizottság osztozik a család gyászában.

forrás: olimpia.hu

- Hirdetés -