Elődöntőben a magyar-kanadai curling vegyes páros

94
Winter Youth Olympic Games 2020, Lausanne, Switzerland

A Nagy Laura-Nathan Young curling duó két győzelemmel már bejutott az elődöntőbe. A sí-snowboard cross vegyes csapat két magyar résztvevővel a 15., a sífutó Kocsik Eszter a 70. helyen végzett a lausanne-i ifjúsági téli olimpia 12. versenynapján.

Nagy Laura-Nathan Young magyar-kanadai curling vegyes páros először a 12 között győzte le 7-4 arányban brit és cseh riválisát, majd pár órával később már az elődöntőért szállt versenybe a japán-francia duó ellen. A találkozó az ellenfél 1 köves sikerével indult, de ezután Lauráék sorra nyerték az endeket. A vége 8-1 lett a magyar-kanadai kettős javára.

Hoque Isbat Áron, Vincze Zsófia Krisztina, Rihtarsic Marta (szlovén), Popa Silviu (román) összeállítású sí-snowboard cross vegyes csapat a selejtező csoportjából a második helyen tovább lépett. Ezután a negyeddöntőben három erősebb csapattal nem tudták felvenni a versenyt, nem jutottak be az elődöntőbe, így a 15. helyet szerezték meg.

Befejezte ifjúsági olimpiai szereplését Kocsik Eszter, aki az 5km klasszikus sífutó számban pár helyet javított korábbi helyezésén és 70. lett.

Az ifjúsági olimpia zárónapján a rövidpályás gyorskorcsolyázó Somogyi Barbara orosz, kanadai és olasz társával alkotta vegyes csapatban száll harcba az érmekért.
A curling torna érdekessége, hogy a 6-os döntő három győztese mellé a legjobb vesztes negyedik gárdaként csatlakozik az elődöntő mezőnyébe. A magyar, kanadai duó ismét a 6 között legyőzött japán-francia párossal találkozik a fináléért.

forrás: olimpia.hu

- Hirdetés -