Első gólját szerezte Kelemen Dávid az élvonalban

107

A Puskás Akadémia a legutóbbi nyolc fordulóban csupán egy győzelmet aratott. A Ferencváros sorozatban az ötödik idegenbeli győzelmét aratta vendégként az OTP Bank Liga 2019–2020-as idényében. A ZTE a visszajutása óta először szenvedett vendégként kétgólos vereséget az OTP Bank Ligában. A Mezőkövesd tavaly augusztus 24. óta az első csapat, amely vendégként két gólt tudott szerezni a Honvéd ellen. Három csapat veszítette el mindkét eddigi 2020-as bajnokiját, az Újpest, a ZTE és a Kisvárda. Az OTP Bank Liga tizennyolcadik fordulójának érdekességei.

PUSKÁS AKADÉMIA–DEBRECENI VSC 0–0

– A Puskás Akadémia a legutóbbi nyolc fordulóban csupán egy győzelmet aratott.
– A tavasszal eddig mindkét fordulóban döntetlent játszó felcsúti gárda a legutóbbi öt fordulóból négyben „ikszelt”.
– A Puskás Akadémia pályaválasztóként a legutóbbi öt bajnokiján 13 pontot veszített.
– A felcsútiak 2013. március 18. óta először játszottak 0–0-s döntetlent a Pancho Arénában, OTP Bank Liga-mérkőzésen.
– A Debrecen még nem kapott gólt, amióta Vitelki Zoltán átvette csapatot, a mérleg egy győzelem, egy döntetlen.
– A Loki, amely Bényei kiállítása miatt a 89. perctől emberhátrányban játszott, mindössze a hetedik pontját szerezte vendégként a 2019–2020-as idényben.
– A DVSC idegenben először játszott döntetlent a bajnokságban 2019. április 27. óta.

KISVÁRDA–FERENCVÁROS 1–2 (1–1)
Gólszerző: Obradovics (39.), illetve Boli (28.), Isael (85., 11-esből)

– A Kisvárda a legutóbbi négy bajnoki mérkőzésén pont nélkül maradt. Ebben az időszakban legalább hárommal kevesebb pontot szerzett a mezőny minden csapatánál.
– Nemanja Obradovics a második magyarországi bajnoki mérkőzésén megszerezte az első gólját. Ő az első futballista, aki a Kisvárda színeiben bajnoki mérkőzésen gólt szerzett a Ferencváros ellen.
– A piros-fehérek elveszítették a legutóbbi két hazai bajnokijukat. (Igaz, a Fehérvár és a Ferencváros ellen). Ilyenre nem volt példa 2018 novembere óta.
– November 10. óta mindössze egy olyan bajnoki gólt ért el a Ferencváros (Tokmac Nguen révén), amely nem Isael, Boli vagy Zubkov nevéhez fűződik. Isael a hatodik góljánál jár a bajnoki idényben.
– Franck Boli az első hét magyarországi bajnokiján egyetlen gólt szerzett, a következő heten ellenben négyet is.
– Szergej Rebrov együttese sorozatban az ötödik idegenbeli győzelmét aratta vendégként az OTP Bank Liga 2019–2020-as idényében.
– A Kisvárda eddig mindhárom, a Ferencváros elleni hazai bajnokiját elveszítette élvonalbeli története során.

DIÓSGYŐRI VTK–KAPOSVÁRI RÁKÓCZI 2–0 (2–0)
Gólszerzők: Brkovics (20.), Fodor (22., öngól)

– A Diósgyőr mind a két eddigi mérkőzését megnyerte az OTP Bank Liga 2020-as tavaszi idényében. Hasonlóval csak a Ferencváros és a Mezőkövesd dicsekedhet.
– A borsodiak másodszor maradtak kapott gól nélkül a mostani szezonban, az első alkalom a ZTE elleni, szeptemberi találkozó volt.
– A DVTK az elmúlt 365 napban háromszor nyert otthon legalább kétgólos különbséggel.
– Dusan Brkovics, aki korábban a DVSC játékosa volt az OTP Bank Ligában, immár több gólt szerzett diósgyőriként (7), mint debreceniként (5). Érdekes, hogy három szerzett góljával a mostani idényben társbérletben ő a DVTK házi gólkirálya. Védő létére.
– A 2019–2020-as bajnoki idényben először segítette öngól a Diósgyőrt.
– Fodor Marcell hosszú élvonalbeli pályafutása során másodszor vétett öngólt.
– A Rákóczi a legutóbbi hat idegenbeli bajnokiját elveszítette. Az 540 játékperc alatt mindössze egy gólt szerzett.

PAKSI FC–ZALAEGERSZEGI TE FC 2–0 (1–0)
Gólszerzők: Kelemen (25.), Böde (78.)

– A Paks javított hazai mérlegén, azután, hogy az utolsó hét őszi hazai bajnokijából csak kettőt nyert meg.
– A tolnai zöld-fehérek két egymást követő hazai bajnoki meccsükön kapott gól nélkül nyertek – ilyenre tavaly május óta nem akadt példa.
– Kelemen Dávid a 42. élvonalbeli mérkőzésén megszerezte első gólját.
– Böde Dániel a negyedik gólját érte el a mostani bajnoki idényben, az elsőt győztes (sőt: nem vesztes) mérkőzésen.
– A ZTE a legutóbbi öt idegenbeli mérkőzéséből kettőt veszített el.
– Az egerszegiek a legutóbbi öt vendégként játszott bajnoki mérkőzésükből csak kétszer maradtak szerzett gól nélkül.
– Az újonc a visszajutása óta először szenvedett vendégként kétgólos vereséget az OTP Bank Ligában.

BP. HONVÉD–MEZŐKÖVESD 1–2 (1–1)
Gólszerzők: Moutari (29., 11-esből), illetve Nagy D. (40.), Beširović (50.)

– A két együttes legutóbbi kilenc, kivétel nélkül bajnoki találkozóján egy hazai siker és egy döntetlen mellett hét vendéggyőzelem született.
– A kispestiek immár öt forduló óta nyeretlenek. Ilyen rossz sorozatuk tavaly február óta nem volt. (Más kérdés, hogy az idény első négy meccsét elveszítették nyáron. De az ötödiket megnyerték.) Három döntetlen mellett másodszor szenvedett vereséget.
– A Bp. Honvéd pályaválasztóként szeptember 14. óta először szenvedett bajnoki vereséget.
– A Mezőkövesd tavaly augusztus 24. óta az első csapat, amely vendégként két gólt tudott szerezni a Honvéd ellen.
– Amadou Moutari tavaly tavasszal is szerzett gólt a két csapat mérkőzésén, akkor még Mezőkövesdi színekben.
– Kuttor Attila együttese vendégként a mostani győzelem előtt négy mérkőzésen át nyeretlen volt.
– Nagy Dániel a harmadik bajnoki gólját szerezte az idényben, mindegyiket idegenben, mindegyiket győztes mérkőzésen. Dino Beširović a második magyarországi bajnokiján megszerezte az első gólját.

ÚJPEST FC–MOL FEHÉRVÁR FC 0–1 (0–0)
Gólszerző: Petrjak (84.)

– Az Újpest pályaválasztóként, a mostani OTP Bank Liga-szezonban, a kilencedik mérkőzésén két győzelem és két döntetlen mellett az ötödik vereségét szenvedte el. (Igaz, csak ezt a meccset játszotta a Szusza Ferenc Stadionban.)
– A MOL Fehérvár FC vendégként továbbra is veretlen a bajnoki idényben, két döntetlen mellett hetedszer nyert.
– A lila-fehérek immár sorozatban három bajnoki találkozójukon nem tudtak gólt szerezni. (sőt, négyen, ha azt vesszük, hogy a Kisvárda ellen öngóllal nyertek.)
– Három csapat veszítette el mindkét eddigi 2020-as bajnokiját, az Újpest, a ZTE és a Kisvárda.
– Ivan Petrjak két bajnoki gólt jegyez eddig székesfehérvári játékosként, mindkettőt idegenben érte el, megnyert mérkőzésen.
– A Vidi 2017. május 13. óta először nyert az Újpest vendégeként bajnoki találkozót.

forrás: mlsz.hu

- Hirdetés -