Erősödő együttműködés Közép-Európában

123

Szerdán Pozsonyban találkoztak a régió társult labdarúgó szövetségeinek vezetői, hogy az együttes fellépést szorgalmazzák a legfontosabb közép-európai kérdésekben.

Magyarország, Csehország, Lengyelország és Szlovákia mellett az osztrák, a liechtensteini és a svájci szövetség, továbbá a német DFB vezérkara, elnöke, alelnöke és főtitkára kapott meghívást az éves nemzetközi egyeztetésre, amelynek célja a stratégia tervezés és gondolkodás a labdarúgásban, s amelyet idén Szlovákia fővárosában rendeztek.

Az MLSZ-t ezúttal is dr. Csányi Sándor elnök, Berzi Sándor alelnök és dr. Vági Márton főtitkár képviselte. A tanácsokozáson bemutatkozott a házigazda szövetség új főtitkára, Peter Palencik. Szóba került a közelgő Európa-bajnokság, amelynek Németország (München) és Magyarország (Budapest) is házigazdája lesz. Fontos változás, hogy a jövőben a német és a svájci szövetség is teljes jogú tagként vesz részt az éves egyeztetéseken – korábban e két tagszövetség megfigyelőként volt jelen.

Az MLSZ elnöke UEFA és FIFA alelnökként is szólt a vendégekhez, és kikérte a szövetségek véleményét szakmai kérdésekben, melyek hatással lehetnek az európai futball jövőjére.

forrás: mlsz.hu

- Hirdetés -