Európa elitje csap össze Ukrajnában

89

Az UEFA-ranglista top 10 női futsalválogatottja közül öt vesz részt a lvivi kupán. Első ellenfelünk a negyedik helyezett ukrán együttes lesz vasárnap; az ukránok ellen a saját, támadó játékunkkal készülünk.

A teljes keret Dombó János szövetségi edző rendelkezésére áll, hogy vasárnap (magyar idő szerint 18.15-kor) megmérkőzzön az ukrán női futsalválogatottal a Lviv Freedom Cup felkészülési tornán. Csapatunk a 2021-es Európa-bajnokság selejtezőjére készül, ennek idei első állomása a Lvivben rendezett hatcsapatos kupa.

A részvevő válogatottak közül Ukrajna a 4., Magyarország az 5., míg másik csoportellenfelünk, Finnország a 6. helyen áll az UEFA rangsorán. A másik csoportban szereplő olaszok a 7., csehek a 10., a szlovákok pedig a 21. pozíciót foglalják el.

A házigazdák végső győzelemre is esélyes csapatára készült elsősorban a magyar együttes a szombat esti edzésen.

Bátor játékunkkal meg szeretnénk lepni a házigazdákat.

Biztos vagyok benne, hogy azt a hibát még egyszer nem követik el, mint másfél évvel ezelőtt, amikor az Eb-elitkörben döntetlent játszottunk ellenük, és nem fognak ismét lebecsülni bennünket. Rájuk jellemző agresszív játékot várunk tőlük, hiszen Európa negyedik legjobb válogatottja az övék, amelyet profi játékosok alkotnak. Nagyon nehéz mérkőzésre számítok – nyilatkozta Dombó János szövetségi edző az mlsz.hu-nak.

A csapatkapitány, Varga Adél korábban játszott is együtt az ellenfél néhány kerettagjával.

– Szerencse, hogy ismerjük az ellenfelet, ebből profitálni tudunk. Sajnos csak néhány napunk volt együtt a válogatottal, de ebben a rövid időben is igyekeztünk mindent kihozni magunkból – tette hozzá az Astra játékosa.

forrás: mlsz.hu

- Hirdetés -