F1: A második hely sosem lehet elég a Ferrarinak – Binotto

141

A Ferrari újabb idényt zár az immár hatodik konstruktőri címét ünneplő Mercedes mögött, a csapatfőnök, Mattia Binotto így kemény télre készül, hiszen a maranellóiak nem lehetnek elégedettek a második hellyel.

A 2019-es idény előtti teszteken még úgy tűnt, a Ferrarinak idén valós esélye lehet megállítani a Mercedest, ám az év első felében megállíthatatlan volt a Lewis Hamilton, Valtteri Bottas duó. A maranellóiaknak egészen a nyári szünet utánig, vagyis a Belga Nagydíjig kellett várniuk az első diadalra, azt követően azonban beindult a gépezet: sorozatban 6 pole pozíciót szerzett Charles Leclerc és Sebastian Vettel, illetve 3 egymást követő versenyt is behúzott a páros.

A Ferrari így a második helyen áll a konstruktőri vb-összetettben, és pozícióját már egy ideje senki sem veszélyezteti. A csapatfőnök Mattia Binotto, bár örül az év közben mutatott előrelépéseknek, elmondta, a második hely egyáltalán nem kielégítő számukra.

„A második hely sosem lehet elég a Ferrarinak. Kemény télre készülünk, hogy tovább fejlődhessünk. A célunk, hogy erősebben térjünk vissza, és felkészültebbek legyünk a ránk váró kihívásokra – jelentette ki a svájci, majd értékelte az évet. – Voltak hullámhegyek és hullámvölgyek is, az idény első fele nem alakult úgy, ahogy szerettük volna, azonban büszkeséggel tölt el az, hogy sikerült csapatként visszaküzdenünk magunkat” – tette hozzá.

„Különösen figyelemreméltó a nyári szünetet követő teljesítményünk, hiszen sorozatban három győzelmet arattunk, miközben zsinórban hat pole-t is szereztünk. Köztük ott volt a monzai sikerünk is pár nappal azután, hogy a Scuderia 90. évfordulóját hatalmas tömeg előtt ünnepeltük meg Milánóban” – emlékezett vissza Binotto, s az utolsó versenyről is szót ejtett.

„Abu-Dzabi egy hosszú év utolsó állomása. Nálunk, a Ferrarinál ez az idény az új kezdetekről szólt, hiszen több csapattag is új poszton próbálhatta ki magát, és Charles is az első évét teljesítette a csapatnál. A célunk az volt, hogy lefektessük az alapokat a jövőre” – tette még hozzá.

Míg a Ferrari második helye biztos a konstruktőri tabellán, az egyéni összetett harmadik helyéért már csak a csapat egyik versenyzője, Leclerc van harcban. A monacói 11 ponttal van lemaradva a harmadik Max Verstappen mögött, ám hátrafelé is kell figyelnie, hiszen a 19 pontos hátránnyal ötödik Vettel még akár be is előzheti.

A Red Bull hollandja a második, a az időmérőn a második gyors köréről lecsúszó monacói pilóta a harmadik, míg a német a negyedik helyről várhatja az Abu-dzabi Nagydíj rajtját.

forrás: nso.hu

- Hirdetés -