Ferencvárosi TC–MOL Fehérvár FC a forduló slágermérkőzése

84

A 21. fordulót rendezik szombaton az OTP Bank Ligában. A záró találkozón a címvédő és listavezető Ferencváros a MOL Fehérvár FC csapatát fogadja. A DVSC a Mezőkövesdet, a DVTK a mindössze három ponttal mögötte álló Paksot látja vendégül.

DEBRECENI VSC–MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC
(Debrecen, 17.00)

A Loki veretlen még a tavaszi bajnoki mérkőzésein, két győzelem, két döntetlen a mérlege. Pályaválasztóként az Újpestet kiütötte, a MOL Fehérvár ellen döntetlent játszott. A Mezőkövesd a hét közben Magyar Kupa-mérkőzésen 2–1-re legyőzte a Kaposvárt, a bajnokságban két győzelemmel kezdte 2020-at, de a legutóbbi két fordulóban összesen egy pontot szerzett. A Mezőkövesd az elmúlt három évben kétszer is nyert a DVSC vendégeként bajnoki mérkőzést.

ZALAEGERSZEGI TE FC–ÚJPEST FC
(Zalaegerszeg, 17.00)

A ZTE szerdán 3–1-es vereséget szenvedett a Magyar Kupában az NB III-as Lipót ellen Márton Gábor vezetőedző bemutatkozó mérkőzésén. Tavasszal még nem nyert bajnoki mérkőzést sem, négy meccsen egyetlen pontot szerzett. Az Újpest is érdekelt még a kupában, a MOL Fehérvár ellen játszott „hazai” döntetlent Szegeden. Egy hete elmaradt a Ferencváros elleni bajnokija, így tavasszal még csak háromszor játszott az OTP Bank Ligában, a mérlege két vereség, egy döntetlen. Vendégként két találkozón hat gólt kapott.

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC–BUDAPEST HONVÉD FC
(Kaposvár, 17.00)

Az újonc Rákóczi a Puskás Akadémia elleni döntetlennel kezdte a 2020-as tétmérkőzések sorát, de azóta négyszer is vereséget szenvedett, legutóbb Mezőkövesden, a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. A Honvéd nagy vihart kavaró mérkőzésen nyert szerdán a Merkantil Bank Ligában a sereghajtók közé tartozó Haladás ellen, a bajnokságban legutóbb a másik újonc, a Zalaegerszeg ellen lezárta hosszú nyeretlenségi sorozatát. Vendégként november 2. óta nem győzött az OTP Bank Ligában, a legutóbbi három alkalommal döntetlent játszott.

PUSKÁS AKADÉMIA–KISVÁRDA MASTER GOOD
(Felcsút, 17.00)

A Puskás Akadémiának meglepően rossz a hazai mérlege, a legutóbbi hat bajnoki találkozójából egyet sem tudott megnyerni. (Három döntetlen, három vereség.) Ugyanakkor a csapat javuló formában van, vendégként a legutóbbi bajnokiját és a szerdai Magyar Kupa-mérkőzését is megnyerte. Bódog Tamás az idény eddigi legtöbb gólt hozó mérkőzésén, 5–3-s győzelemmel debütált a Kisvárda élén múlt szombaton, csapata ezzel lezárta nyeretlenségi sorozatát. Idegenben ugyanakkor még tart a negatív széria, a legutóbbi hét bajnokiján összesen két pontot szerzett csak a csapat.

DIÓSGYŐRI VTK–PAKSI FC
(Diósgyőr, 17.00)

Mind a két csapat vereséget szenvedett a legutóbbi bajnoki fordulóban, mégpedig egyaránt pályaválasztóként. A Diósgyőrnek az első, a Paksnak a második tavaszi veresége volt ez. Feczkó Tamás együttese otthon a legutóbbi négy mérkőzéséből hármat elveszített, csak a sereghajtó Kaposvárt tudta legyőzni. A DVTK-t hárompontos hátránnyal követő Paks idegenben a legutóbbi hat bajnoki meccséből négyet megnyert, s győzött az NB III-as Pécsi MFC ellen a hétközi Magyar Kupa-találkozón is.

FERENCVÁROSI TORNA CLUB–MOL FEHÉRVÁR FC
(Ferencváros, 19.30)

A címvédő és listavezető Fradi három, de a vesztett pontokat tekintve kilenc ponttal áll a MOL Fehérvár előtt. Tavasszal még egyik csapat sem veszített. A zöld-fehérek hazai mérlege kiváló, 2017 áprilisa óta nem veszítettek az OTP Bank Ligában pályaválasztóként. Ugyanakkor a legutóbbi öt hazai bajnoki meccsükből csak kettőt nyertek meg, a 2019–2020-as idényben csak háromszor szereztek otthon egynél több gólt. (Mindháromszor november közepe óta.) A MOL Fehérvár kedden Magyar Kupa-mérkőzést játszott Szegeden az Újpesttel (0–0), sem a bajnokságban, sem pedig a Magyar Kupában nem kapott ki vendégként még a mostani idényben. Bajnoki mérkőzésen még soha nem győzött a Ferencváros ellen a Groupama Arénában.

forrás: mlsz.hu

- Hirdetés -