Gyász: elhunyt az ETO kétszeres magyar bajnok legendája

104

Hetvenéves korában elhunyt Mile Sándor, az ETO egykori kiváló labdarúgója – számolt be róla az eto.hu.

Mile Sándor 1974 és 1985 között erősítette ez ETO-t, ezalatt 283 NB I-es mérkőzést játszott, amelyeken 49 gólt lőtt. Kezdetben csatárt játszott (leginkább balszélsőt), majd 1981-ben Verebes József védőt (beállóst) „faragott” belőle. Kétszer nyert bajnokságot a kisalföldiekkel (1982-ben és 1983-ban), kétszer volt második (1984, 1985), míg 1979-ben az MNK-t hódította el a csapattal.

Az ETO-val sok meccset vívott a nemzetközi kupákban, a Kisalföldnek tavaly augusztus közepén így beszélt a legkedvesebb emlékeiről. „A német Fortuna Düsseldorf csapatával 1974-ben játszottunk. Itthon kettő-nullára nyertünk, ott viszont hárommal kikaptunk, mert az orosz bíró úgy elcsalta a meccset, ahogy kell. Felejthetetlenek a Juventus elleni meccsek is, Győrben behoztuk a hátrányunkat, amikor jött az a bizonyos Pozsgai-féle kiállítás, utána kaptunk egy gólt, és azzal kiestünk. Aztán jött a Verebes-korszak, a liege-i nulla-öt.”

„Beszedtünk két óriási lesgólt, Hlagyvikot kiállították, de a meccs után megbeszéltük, ezt kár lenne a játékvezetőre fogni. Feleslegesen kitámadtunk, Verebes mindenáron gólt akart rúgatni velünk, és a belgák ezt ügyesen kihasználták. A csodálatos visszavágón megpróbáltuk a lehetetlent, három-nulláig jutottunk, de a szurkolóink így is remekül szórakoztak. Említhetem a Manchester United elleni kettő-kettőt, aztán természetesen a bajnoki címeket eldöntő győzelmeket, különösen az Üllői úti négy-hármas győzelmet. Szerencsére van szép emlékem bőven.”

forrás: nso.hu

- Hirdetés -