Győzelmével 3. az ETO, döntetlennel kezdett a Vasas a Merkantil Bank Ligában

125

Idegenből hozta el a három pontot az ETO, míg városi riválisa, a Gyirmót hazai pályán veszített. A Budafok döntetlennel rajtolt a tavaszi szezonban. A Haladás is egy pontot szerzett a 22. fordulóban.

Fordulatos mérkőzésen győzött 5–3-ra a Soroksár Nyíregyházán. Előbb Hornyák Marcell (7.) a hazaiaknak szerzett vezetést, majd nem sokkal később Pászka Lóránd (11.) egyenlített, Lőrinczy Attila (16.) révén pedig átvették a vezetést a vendégek. Azonban még a szünet előtt Sinan Sinanovic (36.) és ismét Hornyák Marcell (43.) talált be, ezzel egygólos előnyhöz juttatva a Szparit. Ez után a találkozó elején látottak ismétlődtek: Pászka Lóránd (44.) egyenlített és Lőrinczy Attila (48.) megszerezte a vezetést. Végül Erdélyi László a 93. percben állította csak be a végeredményt.

Kevesebb izgalmat hozott a Haladás és a Szeged összecsapása, amely gól nélküli döntetlennel zárult. Ugyanez az eredmény született a Vasas és a Békéscsaba találkozóján is: a felek nem tudták bevenni egymás kapuját.

Szintén pontosztozkodás, 1–1-es eredmény lett a vége a Kazincbarcika–Ajka (Németh Tamás 69., illetve Lengyel Béla 20.) és a Budafok–Csákvár (Skribek Alen 72., illetve Mim Gergely 85.) találkozónak.

Idegenből hozta el a három pontot a Budaörs, az ETO és a Siófok is – utóbbi ráadásul a Gyirmótot győzte le, ezzel hozzásegítve az ETO-t, hogy felléphessen a dobogó harmadik fokára. Ezen a találkozón Remili Mohamed (8., 20.) kétszer volt eredményes, másodszorra büntetőből, illetve Elek Bence (35.) góljával lett 3–1 a végeredmény, mivel közben a hazaiaknál Herjeczki Kristóf (13.) is betalált. A Budaörs egyetlen gólját Zsóri Dániel (62.) szerezte a Vác ellen. Az ETO találatait pedig Vasyl Vashkeba (39.) és Vári Barnabás (90.) jegyezték a Tiszakécske (0–2) ellen.

Prosser Dániel (45., 65) duplájával győzött a listavezető: az MTK a Dorogot fogadta és bár Nyíri Vince a 76. percben szépített, a házigazdák megnyerték a találkozót 2–1-re.

forrás: mlsz.hu

- Hirdetés -