Három magyar győzelem az Európa-ligában

30

A MOL Fehérvár idegenben, a Budapest Honvéd és a DVSC hazai pályán szerzett megnyugtató előnyt az Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.

A MOL Fehérvár FC nagyszerűen kezdte az FK Zeta elleni podgoricai összecsapást, Loic Nego két találatával már a 12. percben két góllal vezetett. A hazaiak gyors szépítése után Nego a harmadik gólját is megszerezte, majd a mérkőzés hajrájában Juhász Roland és Huszti Szabolcs vette be a hazaiak kapuját, kialakítva az 1-5-ös végeredményt.

A DVSC remek második félidei teljesítményével az albán Kukesi ellen győzött 3-0-ra. A hajdúságiak a jó kezdés után lendületet vesztettek ugyan, de a második félidőre nagyot javult a teljesítményük, és a nyáron szerződtetett Garba vezetőgólja után Varga Kevin duplájával 3-0-ra legyőzték riválisukat.

A Budapest Honvéd elsősorban remek helyzetkihasználásának köszönheti, hogy sikerült legyőznie a litván Zalgiris Vilniust. Az első félórában a litvánok voltak veszélyesebbek, de a 32. percben az első komoly lehetőségéből gólt szerzett a Honvéd, Banó-Szabó Bence révén. A második félidőben N’Gog fejesével duplázta meg előnyét a kispesti csapat, majd Gazdag Dániel értékesítette a saját maga kiharcolta büntetőt. A hajrában Gazdag elhibázott egy tizenegyest, ami azért volt bosszantó, mert a 92. percben a Zalgiris szépített, így némileg szorosabbá tette a párharcot.

A mérkőzések visszavágóit jövő héten rendezik.

Európa-liga selejtező, 1. forduló:
FK ZETA (montenegrói)–MOL FEHÉRVÁR FC 1–5 (1–3)
Gólszerző: Goranovics (17.), ill. Nego (3., 12., 23.), Juhász R. (87.), Huszti (93.)

DEBRECENI VSC–KUKËSI (albán) 3–0 (0–0)
Gólszerző: Garba (54.), Varga K. (77., 83.)

BUDAPEST HONVÉD–ZALGIRIS (litván) 3–1 (1–0)
Gólszerző: Banó-Szabó (32.), N’Gog (55.) Gazdag (68. – 11-esből), ill. Uzela (92.)

Forrás:mlsz.hu

- Hirdetés -