Hegyre fel, hegyről le – megkezdődtek téli sportágaink idei konzultációi

109

Hűvös szelek járnak, így megkezdtük sportági konzultációink téli idényét. Elsőként a Magyar Sí Szövetség, valamint a Magyar Bob és Szánkó Szövetség járt a Magyar Olimpiai Bizottság székházában.

A sí szövetség részéről Miklós Edit elnök és Szentgyörgyi Zoltán főtitkár számolt be munkájukról, illetve jövőbeni terveikről a MOB illetékesei előtt. A beszélgetésen tiszteletét tette Sportszakmai Bizottságunk elnöke, Vaskuti István és Orendi Mihály MOB-alelnök is.

Elsőként a lausanne-i téli ifi olimpia indulóit és kiválasztási rendszerét beszélték át az egybegyűltek. A szövetség szeretné, ha minél több fiatal sportoló tapasztalhatná meg egy nemzetközi multisportesemény légkörét, mely a későbbiekben katalizátorként is szolgálhatna ahhoz, hogy ne hagyják el a sportágat és az élsportot. Jelen pillanatban egy síugró részvétele biztos, a többi szakágban még kvótára várnak a sportolók és a szakvezetés.

Maradva az olimpiánál, Pekingre tekintve akár a mostani fiatalok is odaérhetnek a felnőttek mellé. A magyar síelők aránylag jól tartják a nemzetközi középmezőnyt, a cél az, hogy ez ne mozduljon el negatív irányba.

A szövetség törekszik rá, hogy erős hátteret adjon a sportolóknak és megteremtse számukra a szükséges feltételeket és segítse őket. Egy erős bázis kialakításán munkálkodnak jelen pillanatban is Galyatetőn, ahol olyan létesítményt szeretnének létrehozni, ami nemcsak hazai, hanem nemzetközi versenyek megrendezésére is alkalmas. Ezen kívül tervben van még egy fedett, havas pálya létrehozása is, de ez a hosszútávú célkitűzések között szerepel. A rövidtávú tervek között jegyzik még egy sí szimulációs bázis létrehozását (Székesfehérváron már létezik egy ilyen) és a műanyag pályahálózat bővítését. Szakemberképzés jelen pillanatban még OKJ-s szinten sincs az országban, de tervben van a Testnevelési Egyetemen szakirányú edzők képzésének elindítása. A szövetség idén is tartott továbbképzéseket, amin nem csak edzők, hanem oktatók is részt vehettek. Az Iskolai Síoktatók Egyesületével közösen pedig szeretnék – akár testnevelők bevonásával – az iskolai tanterv részévé tenni a síoktatást.

A szezonban Mátraszentistvánban rendeznek FIS és paraversenyt is, utóbbi lesz az első ilyen integrált verseny itthon.

Bob, szánkó, szkeleton 

A Magyar Bob és Szánkó Szövetséget Szabó István elnök és Pulai Imre korábbi olimpiai bajnok kenus, későbbi szánkóversenyző, jelenlegi szövetségi edző képviselte. A megbeszélésen jelen volt az EMMI Sportért Felelős Államtitkársága részéről dr. Horváth Évadr. Toman József olimpiai csapatorvos, valamint Fábián László, a MOB sportigazgatója is.

A sportágak magyarországi helyzetét nehezíti, hogy nemcsak hazánkban, de egész Közép-Európában hiába keresünk nemzetközi szintű versenyek rendezésére alkalmas, mesterséges bob- illetve szánkópályákat – legközelebb Nyugat-Ausztriában találunk ilyet. A magyar válogatottat 4-5 fő alkotja, ők a foglalkoztatás mellett évi 3 edzőtáboron vesznek részt. A lányok egyes bobban (amely az ifjúsági olimpia programjában szerepel), valamint párosban is kipróbálhatták már magukat. A sportág költségei, valamint az infrastruktúra hiánya miatt az olimpiai kvalifikáció nem tekinthető realitásnak.

Az utánpótlást tekintve pozitívum, hogy országszerte 9-10 természetes szánkópályával is rendelkezünk, melyeket a gyerekek télen előszeretettel használnak is. Ez alapja lehet a sportág jövőjének, hiszen a fiatalok akár természetes pályás világ- és Európa-bajnokságokon is indulhatnának, innen pedig a mesterséges jégpályákra is válthatnának.

A szövetség részéről kiemelték, hogy a csúszás élménye és extrém sport jellege, illetve a rövid versenyszezon egyaránt vonzóak lehetnek a fiatalok számára. Emellett egy könnyebb vonalvezetésű jégpálya az egész régióban sokat lendíthetne a sportág helyzetén.

Jelenleg 5 egyesület működik országszerte, ezek 8-10 fő körüli létszámmal dolgoznak. A szakmai fejlesztési program adott, a sportág hazai fejlődése a nemzetközi szövetségek támogatásával valósulhat meg.

forrás: olimpia.hu

- Hirdetés -