Hogyan válhat a művészet a társadalmi változás motorjává?

106
SONY DSC

Budapestre látogat a fórumszínház egyik úttörőjeként ismert brit Cardboard Citizens társulat. 

Az ötnapos intenzív workshop során magyar művészekkel közösen arra keresik a választ, hogy a művészet hogyan tud hidakat építeni a különböző társadalmi csoportok között, illetve adhat inspirációt a közösségeknek ahhoz, hogy saját erőforrásaik mozgósításával oldják meg problémáikat. Az esemény a British Council People 2 People Hungary című programja keretében valósul meg.

A fórumszínház egyik meghatározó irányzatát a brazil Augusto Boalindította útjára az „elnyomottak színháza” megalapításával, amelynek gyökerei az 1970-es évekre nyúlnak vissza. Boal elméletének lényege szerint a hagyományos színházi előadások elnyomják a nézőket azáltal, hogy rájuk kényszerítenek egy narratívát, ahelyett, hogy gondolkodásra és cselekvésre késztetnék őket. Ezzel szemben a közönségnek teret adó fórumszínház a kezdetektől fogva lehetőséget teremtett arra, hogy az elsősorban nagyvárosok szegénynegyedeiben élő közösségek a színház nyelvén keresztül dolgozzák fel belső nehézségeiket.

A módszert az Egyesült Királyságban meghonosító Cardboard Citizens már az 1990-es évektől együttműködött Boal-lal, akit először külső előadóként láttak vendégül, majd vele közösen tanítottak különböző fórumszínházas módszereket, így az “elnyomottak színházát” és a “vágyak szivárványát”. Az elsősorban a hajléktalan közösségek társadalmi mobilitását zászlajára tűző Cardboard Citizens egyben a ‘90-es években Rio de Janeiróban politizáló Boal választási szlogenjét is átvette: „Legyen bátorságod boldognak lenni!”. Boal 4 könyvét a tréning egyik trénere, Adrian Jackson ültette át angol nyelvre, ezzel is segítve a módszer elterjedését világszerte.

A British Council által életre hívott, a helyi közösségek közötti társadalmi kohéziót erősíteni kívánó „People 2 People Hungary” projektnek köszönhetően a Cardboard Citizens társulata február 18. és 22. között Budapestre látogat, ahol az Artemisszióval és a Parforummal közösen művészeknek, szociális szakembereknek, közösségszervezőknek, helyi közösségi vezetőknek és a társadalom perifériájára szorult csoportokkal foglalkozó drámaoktatóknak adják át a fórumszínház módszereit.

„Művészeti eszközökkel, nem-formális módszerekkel, kompetenciafejlesztéssel dolgozunk a csoportjainkban, legyenek ők hátrányos helyzetű vagy középosztálybeli fiatalok, roma nők vagy olyan pedagógusok, akik nehéz helyzetben élő diákokkal foglalkoznak.. Azt szeretnénk elérni, hogy a résztvevőink tudatosabbá váljanak az őket körülvevő világgal, nehézségeik gyökerével kapcsolatban és hogy közösen emeljék fel a hangjukat és cselekedjenek a változás érdekében” – fogalmazott Végh Panni, az Artemisszió ifjúsági és művészeti programokért felelős munkatársa.

Ugyan a Cardboard Citizens által tartott workshop a fővárosban valósul meg, a cél az, hogy az ott megszerzett tudás Magyarország legelmaradottabb, észak-keleti régióiban is hasznosuljon, ahol komoly kihívást jelent a társadalmi kohézió megteremtése. A „People 2 People Hungary” program keretében számos művészeti projekt valósul meg ebben a térségben, melyek célja az összetartozás, illetve a társadalom megújulási képességének erősítése. A többek között Lucfalván, Nyíregyházán és Szomolyán megvalósuló programok a slam poetry, a gyermekdráma, a részvételi film, a fotóhang és a fórumszínház technikáin keresztül próbálják megmutatni a résztvevőknek, hogy azok a megoldások, amelyeket a művészi kifejezés nyelvén megfogalmaznak, a valóságban is működhetnek.

„A People 2 People programban azon dolgozunk a különböző szociális és kulturális hátterű közösségekkel, csoportokkal együtt – fiatalokkal és nem fiatalokkal egyaránt – hogy milyen eszközökkel vehetik a kezükbe saját sorsuk alakítását. Azáltal, hogy a művészet nyelvén is reflektálnak magukra és a társadalomra, amiben élnek, a való életben is összetartóbb, tudatosabb és aktívabb közösségeket hozhatnak létre” – fogalmazott Tarján Edina, a British Council projektkoordinátora.

Forrás:szinhaz.hu

- Hirdetés -