Juventus: átigazolták és kölcsön is adták az Atalanta játékosát

106

Szerződtette az Atalantától Dejan Kulusevskit a Juventus – jelentette be a torinói klub –, majd rögvest kölcsön is adta az idény végéig ahhoz a Parmához, amelyben ősszel is futballozott. A 19 éves, egyszeres svéd válogatott középpályásért most 35 millió eurót, bizonyos feltételek teljesülése esetén pedig további 9 millió bónuszt kell kifizetnie a Juvénak.

Kulusevski 2016 óta pallérozódott az Atalanta utánpótlásában, a felnőttek között 2019 januárjában mutatkozott be. A múlt tavasszal lejátszott három Serie A-s bajnoki után fejlődése érdekében kölcsönadták: ősszel a Parmában futballozott, 17 bajnokin négyszer volt eredményes, és hét gólpasszt osztott ki.

És a tavasszal is a Parmában játszik majd…

Csak éppen a Juventus kölcsönjátékosaként. Merthogy teljesítményére Torinóban is felfigyeltek, és az Atalanta végül elfogadta a Juve 35 plusz 9 millió eurós ajánlatát, visszarendelte a kölcsönből, eladta a torinóiaknak, majd a Juventus abban a pillanatban visszaküldte kölcsönbe a Parmához, hogy teljes legyen a háromszög.

A 2024 júliusáig aláíró svéd szélső jelenlegi piaci értékét egyébként 25 millió euróra taksálja a Transfermarkt.

forrás: nso.hu

- Hirdetés -