La Liga: hatgólos meccsen Espanyol-vereség 10 ember ellen

106

A hét közben még az Európa-ligában a Ferencvárossal 2–2-es döntetlent játszó Espanyol a spanyol bajnokság 15. fordulójában az Osasunát fogadta, és ismét igencsak fordulatos mérkőzést vívott, bár ennek most a barcelonai szurkolók nem örülhettek.

Pedig nem úgy kezdődött a mérkőzés, hogy itt aztán majd drámai fordulatok és nagy izgalmak lesznek, az első negyedórában többnyire a vendégek birtokolták a labdát, de helyzetig egyik csapat sem jutott. A 19. percben aztán egy beadás után Wu Lei fejese után Facundo Roncaglia kezéhez ért a labda a tizenhatoson belül, s Mario Melero Lopez játékvezető csak a VAR segítsége után adta meg a büntetőt, amit Marc Roca váltott gólra – a kezezésért pedig járt a sárga lap.

Hátrányból ugyan az Osasuna próbált ugyan egyenlíteni, de az első félidőben ez nem igazán jött számára össze.  A második elején viszont igen, sőt, még annál is több, hogy aztán pillanatok alatt igen nehéz helyzetbe hozza magát.

Történt, hogy mindössze 25 másodperccel a játék újra indulása után Pervis Estupinán beadására érkezett Rubén García és nagy erejű fejessel egyenlített. Alig két perccel később pedig egy hátrajátszott hazai szabadrúgás után Bernardo röviden gurított haza, a labdára lecsapott Chimy Ávila és úgy lőtte el a labdát a kiszolgáltatott kapus, Diego Lopez mellett, hogy az a kapufa tövéről pattant a gólvonal mögé.

Újabb három perc múlva jött az újabb fordulat, amikor Roncaglia feleslegesen rúgta fel sárga lapot érően Pipát, így mehetett is zuhanyozni, emberhátrányba került az Osasuna.

Innentől kezdve az Espanyol nagy nyomást helyezett a vendégekre az egyenlítés érdekében, ám mégis a hazaiak hálójába került be újra a labda. A 84. percben egy újabb védelmi hiba után Jon Moncayola szerezte meg idénybeli első bajnoki gólját.

Valószínűleg azok a hazai szimpatizánsok döntöttek jól, akik ekkor elindultak hazafelé – voltak bőven… –, így ők nem látták, hogy a 91., percben egy kontra végén Ávila harcolt ki büntetőt – Pipa húzta el a lábát a tizenhatoson belül –, amit aztán Roberto Torres váltott gólra.

Igaz, így a hazamenő nézők arról is lemaradtak, hogy a mérkőzés utolsó jeleneteként Johantha Calleri mellre vett egy beadást, majd akrobatikus mozdulattal küldte a vendégek kapujába a találkozó hatodik gólját, kialakítva a 4–2-es vendéggyőzelmet jelentő végeredményt.

Az Espanyol főleg a második félidőben, emberelőnyben játszott rendkívül rosszul és sok hibával, így teljesen megérdemelten növelte immár ötmeccsesre a nyeretlen bajnoki sorozatát.

SPANYOL LA LIGA
15. FORDULÓ

Espanyol–Osasuna 2–4 
(Roca 20. – 11-esből, Calleri 93., ill. Rubén Garcia 46., Ávila 49., Moncayola 84., Roberto Torres 91. – 11-esből)

KORÁBBAN
Athletic Bilbao–Granada 2–0 (Raúl Garcia 41. – 11-esből, Berchiche 83.)
Sevilla–Leganés 1–0
 (Diego Carlos 63.)

KÉSŐBB
18.30:
 Getafe–Levante (Tv: Spíler2)
21.00: Atlético Madrid–Barcelona (Tv: Spíler2)

forrás: nso.hu

- Hirdetés -