Legendákat is köszöntöttek a halhatatlanok

110

Keleti Ágnest, Egerszegi Krisztinát, Gyulai Zsoltot, Kamuti Jenőt és Wichmann Tamást is külön köszöntötték évzáró-évnyitó összejövetelükön a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének tagjai. A Gellért szállóban rendezett péntek esti ünnepség résztvevőit az elnök dr. Kárpáti György, a Nemzet Sportolója mellett Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság első embere is üdvözölte.

Az évzáró-évindító közös vacsora már hagyomány az egyesület életében, ilyenkor az elmúlt esztendő kerek születésnaposait is felköszöntik. Egerszegi Krisztina 2019-ben 45, Gyulay Zsolt 55 esztendős volt. Mivel az esemény átnyúlt januárra, aktuálisan az év első hónapjának 9. napján 99. évét betöltő Keleti Ágnest, a világ legidősebb olimpiai bajnokát is virággal ünnepelte az elit társaság.

A kilencvenes évek elején alakult Halhatatlanok Klubja, majd későbbi nevén Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének kiemelt célja, hogy példaképeket állítsanak a fiatalok elé. A tagság nem kap díjazást, jelentős feladatuk, hogy járják az országot, a határon túli településeket, és pódiumbeszélgetések alkalmával iskolákban, művelődési házakban beszélgetnek sportpályafutásukról, terjesztve a sport értékeit, az olimpiai eszmét.

Az egyesület 2019-es munkájáról dr. Kárpáti György háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó és Füleky András, a szervezet igazgatója beszélt. Elmondták, hogy mintegy 40 településre jutottak el tavaly, esetenként két-három tagjuk tud résztvenni egy-egy találkozón, amit jellemzően nagy érdeklődés kísér.

Kulcsár Krisztián azt mondta, becsülendő az a tevékenység, amit tesznek, és egyben példaképeknek nevezte az egyesület tagjait. Külön köszönetet mondott az idén 85 esztendős Kárpáti Györgynek, az egyesület „motorjának”. A MOB elnöke külön köszöntötte Keleti Ágnes mellett a február 4-én 72 éves Wichmann Tamást abból az alkalomból, hogy az év sportolója gálán megkapta a MOB, újságírószövetséggel közös életműdíját, valamint dr. Kamuti Jenőt, aki az esztendő végén Prima-díjat vehetett át.

A Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének jelenlegi tagjai: Darnyi Tamás, Dunai Antal, Egerszegi Krisztina, Fa Nándor, dr. Faragó Tamás, Gyulay Zsolt, dr. Hegedűs Csaba, dr. Kamuti Jenő, dr. Kárpáti György, Kásás Tamás, Keleti Ágnes, Kovács Katalin, dr. Magyar Zoltán, Nagy Tímea, Polgár Judit, Rejtő Ildikó, Székely Éva, Török Ferenc, Vaskuti István, Wichmann Tamás.

Korábbi tagok: Albert Flórián, Bozsik József, Csák Ibolya, Elek Ilona, Gerevich Aladár, Gyarmati Dezső, dr. Hajós Alfréd, Hidegkuti Nándor, dr. Kárpáti Rudolf, Kovács Pál, Kozma István, Papp László, Polyák Imre, Puskás Ferenc, Sidó Ferenc, Zsivótzky Gyula, Grosics Gyula, Sándor Károly, Buzánszky Jenő, dr. Fenyvesi Csaba, Földi Imre, Kulcsár Győző.

forrás: olimpia.hu

- Hirdetés -