Ligue 1: Marseille-ben kapott ki a Bordeaux, Reimsben fordított a Lorient

16

A Girondins Bordeaux 3–1-re kikapott az Olympique Marseille otthonában, a Stade Reims pedig hazai pályán szenvedett 2–1-es vereséget szenvedett a Lorient-tól a francia labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 7. fordulójában.

Remekül indult a mérkőzés a Lorient ellen a Reims számára, amely Cassama révén már a 15. percben vezetett. Az első félidőben a kaput sem találta el a Lorient, a második játékrészben mégis megfordította a találkozót: Hamel szerencsés góljával egyenlíteni tudott, néhány perccel ezután pedig Rajkovics kapus buta szabálytalanságát követően tizenegyeshez jutott, amit Wissa értékesített.

A hazaiak számára folytatódott a rémálom: a videobíró segítségével fény derült Cassama korábbi csúnya buktatására, ami miatt kiállította a játékvezető. Az ettől kezdve emberelőnyben játszó Lorient Moffi góljával tovább növelte az előnyét, sőt nem sokkal a lefújás előtt egy csúnya lerántás miatt még egy hazai játékos, Donisz is az öltözőből értesülhetett az 1–3-as végeredményről.

Hamar megszerezte a vezetést a Bordeaux ellen a Marseille, az 5. percben Thauvin gyönyörűen lőtte ki a bal felső sarkot. Nem sokkal később a második gólját is meglőhette volna, ám tizenegyest hibázott a hazaiak játékosa.

A második félidő elején Amavi fejelt nagyszerűen a léc alá, nem sokkal később pedig már három góllal vezettek a marseille-iek, miután Pablo egy szerencsétlen mozdulattal a saját kapujába talált.

A hajrában szépített a Bordeaux: Briand adott remek labdát Majának, aki a kapu bal oldalába lőtt, kialakítva a mérkőzés végeredményét.

FRANCIA LIGUE 1
7. FORDULÓ
Reims–Lorient 1–3 
(Cassama 15., ill. Hamel 61., Wissa 64. – 11-esből, Moffi 80.)
Kiállítva: Cassama (70., Reims), Donisz (90., Reims)
Marseille–Bordeaux 3–1 (Thauvin 5., Amavi 54., Pablo 64. – öngól, ill. Maja 83.)

Korábban
Dijon–Rennes 1–1 (M. Baldé 54., ill. Terrier 24.)
Nimes–PSG 0–4 (Mbappé 32., 83., Florenzi 78., Sarabia 88.)

A forduló további programja
Vasárnap
13.00: 
Strasbourg–Lyon (Tv: Digi Sport2)
15.00: Angers–Metz
15.00: Monaco–Montpellier (Tv: Digi Sport2)
15.00: Nantes–Brest
17.00: Saint-Étienne–Nice (Tv: Digi Sport3)
21.00: Lille–Lens (Tv: Digi Sport2)

forrás: nso.hu

- Hirdetés -