Man. City: Balotelli így haragította magára a vezetőséget

107

Egykori csapattársa, Micah Richards szerint Mario Balotelli több tízmillió forintos büntetést fizetett be lustasága miatt a Manchester City labdarúgócsapatánál.

Mario Balotelli mindig is balhés futballistának számított, de a legtöbb gond egyértelműen 2010 és 2013 között, a Manchester Citynél volt vele. Hogy pontosan mivel vonta magára leginkább a vezetőség és a szakmai stáb haragját, arról egykori csapattársa, Micah Richards beszélt a BBC Radio 5 Live adásában.

„Mindenhonnan elkésett – kezdett bele Mario Balotelli jellemzésébe a korábbi védő. – Nem arról volt szó, hogy nem tudott volna idejében érkezni, mert ott volt az épületben, csak úgy gondolta, kissé tovább nyújtja a pihenését. Aztán betoppant hatalmasakat ásítva. Rengeteg pénzt kellett befizetnie büntetésként, az egyik évben csaknem száz-százötvenezer fontot vontak le a béréből.”

Az átszámítva 40–60 millió forintnak megfelelő összeget a klub a többi játékos büntetésével együtt gyűjtötte be, majd minden év karácsonyán jótékony célra fordította. Ez azonban nem vigasztalta Balotellit, aki 2011 októberében a Manchester United otthonában lőtt gólja után az egész világ előtt fakadt ki, gólöröme során felemelte mezét, láthatóvá téve az alá vett pólón álló „Why always me?” (Miért mindig én?) feliratot. Megjegyezzük, az iránta érzett sajnálatot erősen tompította, hogy a mérkőzés előtt egy házibuliban kigyulladt a fürdőszobája. A lángokat tűzijáték okozta.

forrás: nso.hu

- Hirdetés -