NB I: Csak a ZTE jutott idén kettőig a Groupama Arénban

115

A Mezőkövesd sorozatban a hatodik bajnoki mérkőzésén maradt veretlen. Ilyen jó sorozata a 2017–2018-as idényben, novembertől márciusig volt. A MOL Fehérvár a legutóbbi négy hazai bajnoki mérkőzéséből hármat elveszített, a 2013–2014-es idény dereka óta nem volt ilyen rossz periódusa a csapatnak. A kispestiek 350 perc után kaptak ismét gólt hazai pályán a bajnokságban. A 13. forduló érdekességei.

MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC–KAPOSVÁRI RÁKÓCZI 2–0 (1–0)
Gólszerzők: Cseri (45., 11-esből), Berecz (47.)

– A Mezőkövesd immár biztosan élvonalbeli története legjobb helyezésével zárja majd az őszi bajnoki sorozatot.
– Kuttor Attila együttese sorozatban a hatodik bajnoki mérkőzésén maradt veretlen. Ilyen jó sorozata a 2017–2018-as idényben, novembertől márciusig volt, amikor végül nyolc veretlen bajnoki után kapott ki.
– A borsodiak pályaválasztóként április 13. óta hat hazai bajnokin maradtak kapott gól nélkül, s csak hármon került a hálójukba a labda.
– Cseri Tamás a negyedik gólját szerezte a mostani bajnoki idényben. Ezzel beállította 2017–2018-as és 2018–2019-es teljesítményét. Nagy különbség: azokat a teljes idényben érte el, most pedig csak a 13. fordulónál járunk.
– Berecz Zsombor a legutóbbi hat bajnoki mérkőzésén három gólt szerzett. Ennél többet, a teljes idényeket tekintve, csak 2016–2017-ben ért el az élvonalban.
– A Kaposvári Rákóczi sorozatban a hatodik bajnokiján maradt pont nélkül. E találkozókon ötször két, egyszer három gólt kapott.
– A somogyi újonccsapat vendégként negyedik egymást követő mérkőzésén kapott ki, e 360 perc alatt 1–8 a gólkülönbsége.

MOL FEHÉRVÁR FC–PUSKÁS AKADÉMIA 1–3 (0–2)
Gólszerzők: Juhász (90.), illetve Vaněček (3.), Gyurcsó (27., 71.)

– A két csapat legutóbbi öt mérkőzéséből csak egyet tudott megnyerni a Vidi.
– A Puskás Akadémia harmadszor játszott bajnoki mérkőzést az új székesfehérvári stadionban. A mérlege: 2 győzelem, 1 döntetlen, 7–2-es gólkülönbség.
– A MOL Fehérvár a legutóbbi négy hazai bajnoki mérkőzéséből hármat elveszített. A 2013–2014-es idény dereka óta nem volt ilyen rossz periódusa a csapatnak.
– Juhász Roland 2017 októbere után vette be ismét a Puskás Akadémia hálóját az OTP Bank Ligában. A csapatkapitánynak ez volt a második bajnoki gólja az idényben.
– A felcsútiak két vereség után győztek ismét az NB I-ben.
– A Puskás Akadémia együttese tavaly ősszel gyengén szerepelt idegenben. Most sokkal jobb a mérlege, csak Mezőkövesden kapott ki, a legutóbbi négy mérkőzéséből hármat megnyert.
– Gyurcsó Ádám két gólt szerzett korábbi klubja ellen. A szélső a visszatérése óta harmadszor duplázott, már hét gólnál jár a bajnoki szezonban.

KISVÁRDA MASTER GOOD–DEBRECENI VASUTAS SC 1–0 (0–0)
Gólszerző: Kravcsenko (13.)

– A kisvárdaiak élvonalbeli mérlege pozitív a DVSC ellen, öt mérkőzésből három győzelem, két vereség. Idén négyszer játszott egymással a két csapat, a kisvárdaiak háromszor nyertek.
– A Kisvárda Master Good három nyeretlen mérkőzés után szerzett ismét három pontot az OTP Bank Ligában.
– A szabolcsiak augusztus 24. óta először nyertek pályaválasztóként bajnoki meccset.
– Az ukrán Anton Kravcsenko a harmadik gólját szerezte a magyar élvonalban, a mostani volt az első, amelyet győztes mérkőzésen ért el.
– A Debreceni VSC sorozatban negyedszer veszített idegenbeli bajnoki mérkőzésen, 2019-ben ez már a második ilyen sorozat. Idén eddig a Loki 12 idegenbeli bajnoki találkozón mindössze öt pontot gyűjtött, s harmincegyet veszített.
– A fenti adatsor tudatában talán meglepő: Herczeg András együttese március 2. óta először maradt idegenbeli bajnokin szerzett gól nélkül.
– A DVSC április 27. óta először úszott meg vendégként egy bajnoki mérkőzést egyetlen kapott góllal. Ám most ez sem volt elég a pontszerzéshez.

BUDAPEST HONVÉD–PAKSI FC 2–1 (0–0)
Gólszerzők: Lanzafame (75., 11-esből), Aliji (84.), illetve Böde (72.)

– A tabellán már ötödik Bp. Honvéd sorozatban az ötödik bajnoki meccsét nyerte meg. Óriási a kontraszt: az első hat fordulóban három, azóta hétben tizenkilenc pontot gyűjtött a csapat.
– A kispestiek pályaválasztóként a legutóbbi három mérkőzésükön kilenc pontot szerzetek. E mini sorozatot megelőzően kilenc pontot az albérletben kilenc mérkőzésen gyűjtöttek.
– A piros-feketék 350 perc után kaptak ismét gólt hazai pályán a bajnokságban.
– Naser Aliji, aki eddig mindössze egy elveszített bajnokin játszott Magyarországon, nyolcadik mérkőzésén megszerezte első gólját.
– Davide Lanzafame, aki a 2017–2018-as idényben egyedül, majd a következőben Holender Filippel holtversenyben gólkirályi címet szerzett az OTP Bank Ligában, ismét vezeti a góllövőlistát. Ezúttal is holtversenyben, két fehérvári, Futács Márkó és Armin Hodžić, valamint Gyurcsó Ádám társaságában. Az olasz csatár, aki vitathatatlanul az elmúlt évek leggólerősebb magyarországi légiósa, immár sorozatban öt bajnoki forduló mindegyikében szerzett egy-egy gólt.
– A Paks a legutóbbi öt fordulóban egy, a legutóbbi nyolcban négy pontot gyűjtött.
– Böde Dániel a legutóbbi négy bajnokiján három gólt szerzett. Ilyen mutatója legutóbb 2018 tavaszán volt.

ÚJPEST FC–DIÓSGYŐRI VTK 0–2 (0–2)
Gólszerzők:  Márkvárt (23.), Tabaković (32.)

– A Diósgyőr 2006 óta először tudott bajnoki mérkőzést nyerni az Újpest vendégeként.
– A borsodiak a legutóbbi négy bajnoki mérkőzésükből hármat megnyertek.
– A DVTK idén először nyert meg egy hónap alatt két idegenbeli bajnokit.
– Márkvárt Dávid 2018 májusa óta hat Újpest elleni mérkőzéséből hármon is gólt szerzett.
– Haris Tabaković az első gólját szerezte diósgyőri játékosként az OTP Bank Ligában.
– Az Újpest a legutóbbi tíz pályaválasztóként játszott bajnoki mérkőzéséből csupán egyet nyert meg.
– A lila-fehérek 2003 májusa óta először maradtak azonos félidényen belül két egymást követő hazai bajnoki meccsükön szerzett gól nélkül.

FERENCVÁROSI TORNA CLUB–ZALAEGERSZEGI TE FC 3–2 (3–1)
Gólszerző: Boli (6.), Nguen (15.), Isael (45.), illetve Radó (18.), Bobál G. (60.)

– A Ferencváros sorozatban a 42. hazai bajnoki mérkőzésén maradt veretlen.
– A zöld-fehérek április 20. óta először szereztek a Groupama Arénában rendezett bajnoki mérkőzésen három gólt.
– Idén a ZTE az első csapat, amely a Fradi vendégeként, bajnoki mérkőzésen, két gólt is szerzett. A címvédő legutóbb tavaly december 8-án, a Mezőkövesd ellen kapott két gólt pályaválasztóként az OTP Bank Ligában.
– A Fradiban legutóbb április 20-án, a MOL Vidi ellen szerzett három külföldi játékos is gólt bajnoki mérkőzésen.
– Radó András egykori csapata ellen talált a kapuba. Ez volt az ötödik bajnoki gólja a szezonban, ilyen jó mutatója 2013 ősze óta nem volt a 13. forduló után.
– A ZTE három döntetlen után kapott ismét ki az OTP Bank Ligában.
– Az újonc tizenegy mérkőzésen nem nyert eddig az idényben, ezek közül négyen is szerzett legalább két gólt. (Kétszer kettőt, kétszer hármat.)

forrás: mlsz.hu

- Hirdetés -