Nehéz bevenni a Honvéd-kaput

112

A Kisvárda először szerzett öt gólt egy mérkőzésen élvonalbeli történetében. Kaposvár a visszajutása óta először szerzett három gólt, s először kapott ötöt. A Bp. Honvéd hat nyeretlen mérkőzés után győzött ismét a bajnokságban. A Mezőkövesd vendégként a mostani szezonban először kapott két gólt.

KISVÁRDA MASTER GOOD–KAPOSVÁRI RÁKÓCZI 5–3 (1–1)
Gólszerzők: Melnyik (34.), Tischler (59., 65., 82.), Viana (72.), illetve Hegedűs D. (31.), Nagy J. (49.), Fodor (70.)

– Bódog Tamás győzelemmel mutatkozott be a Kisvárda élén, négy vereség és egy döntetlen után győzött ismét a csapat.
– A Kisvárda először szerzett öt gólt egy mérkőzésen élvonalbeli történetében.
– Bogdán Melnyik a második gólját érte el az OTP Bank Ligában, az elsőt tavaly áprilisban a Puskás Akadémia ellen szerezte. A brazil Fernando Viana a negyedik magyarországi bajnokiján a második gólt lőtte. Ahányszor a kezdő csapatban szerepelt, mindig gólt szerzett.
– Tischler Patrik az egyetlen játékos az OTP Bank mezőnyében, aki három különböző klub színeiben is szerzett már mesterhármast az NB I-ben.
– Kaposvár a visszajutása óta először szerzett három gólt, s először kapott ötöt.
– A nyolc gól az OTP Bank Liga 2019-2020-as idényének eddigi gólcsúcsát jelenti, korábban a 6-1-es vendéggyőzelmet hozó DVSC–Ferencváros mérkőzés jelentette a rekordot.
– A somogyi zöld-fehérek vendégként, a Debrecen elleni győzelmüktől eltekintve, minden mérkőzésüket elveszítették eddig.

PAKSI FC–PUSKÁS AKADÉMIA FC 0–2 (0–1)
Gólszerzők: Favorov (11.), Vaněček (90.)

– A Puskás Akadémia nyeretlen volt még 2020-ban, mind a három korábbi bajnoki mérkőzése döntetlenre végződött. Ebből következően még veretlen.
– A felcsúti legénység vendégként augusztus 17. óta veretlen, sőt, tavaly március 30. óta csupán egyszer, Mezőkövesden kapott ki idegenben az OTP Bank Ligában.
– A Puskás Akadémia először tudott nyerni élvonalbeli bajnoki mérkőzést a Paksi FC vendégeként.
– Az ukrán Artyom Favorov a negyedik magyarországi bajnokiján szerezte meg az első gólját.
– David Vaněček már a hatodik góljánál tart az OTP Bank Liga mostani idényében, a klubtársai közül már csak Gyurcsó Ádám előzi meg.
– A Paks Könyves Norbert (38.) és Böde Dániel (40.) kiállítása miatt ötven percen keresztül kettős emberhátrányban játszott. Böde már másodszor kapott piros lapot a mostani idényben.
– A tolnai zöld-fehérek az ötödik hazai vereségüket szenvedték el a 2019–2020-as bajnoki idényben.

BUDAPEST HONVÉD–ZALAEGERSZEGI TE FC 2–0 (1–0)
Gólszerzők: Kálnoki-Kis (43.), Lanzafame (91. – 11-esből)

– A Bp. Honvéd hat nyeretlen mérkőzés után győzött ismét a bajnokságban. November 23. óta először szerzett három pontot.
– Kálnoki-Kis Dávid a harmadik bajnoki gólját szerezte élvonalbeli pályafutása során. 2013-ban az MTK, 2015-ben az Újpest, most pedig a Honvéd tagjaként ért el gólt.
– Davide Lanzafaménak ez volt a nyolcadik gólja a bajnoki szezonban, ezzel feljött a második helyre a góllövőlistán.
– A Bp. Honvéd a legutóbbi öt mérkőzéséből csak a Mezőkövesd ellenin kapott gólt.
– A ZTE egyike annak a két csapatnak (a másik a Kaposvár), amely mindössze egy pontot tudott gyűjteni az első négy tavaszi fordulóban.
– Az újonc zalaegerszegiek a legutóbbi két idegenbeli mérkőzésükön pont és szerzett gól nélkül maradtak.

MOL FEHÉRVÁR FC–MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 2–1 (2–1)
Gólszerzők: Hodžić (18.), Houri (37.), illetve Berecz (16.)

– A MOL Fehérvár Joan Carrillóval hét bajnoki mérkőzést játszott eddig az edző visszatérése óta, ezeken 14 pontot szerzett. Az előző hét meccsén csak nyolcat. Azt követően, hogy az első hat forduló után még százszázalékos mérleggel állt.
– A Fehérvár a legutóbbi hét hazai bajnokijából csak kettőt nyert meg, a mostanin kívül a Debrecen ellenit.
– Armin Hodžić kilencgólos, ezzel vezeti a góllövőlistát. A Fehérvár eddigi tavaszi bajnoki góljainak a felét ő szerezte. Kettőt.
– A téli átigazolási időszakban érkezett Lyes Hourinak ez volt az első gólja az OTP Bank Ligában.
– A Mezőkövesd először szenvedett vereséget a tavaszi idényben, de az is igaz, hogy a legutóbbi hét bajnoki meccséből csak kettőt nyert meg.
– Kuttor Attila együttese vendégként a mostani szezonban először kapott két gólt. Pedig a Debrecen kivételével már mindenkinél vizitált.
– Berecz Zsombor a negyedik gólját szerezte a bajnoki idényben.

DIÓSGYŐRI VTK–DEBRECENI VSC 1–2 (1–2)
Gólszerzők: Ivanovszki (4.), illetve Adeniji (13.), Kinyik (16.)

– Vitelki Zoltán továbbra is veretlen a debreceni csapattal.
– A Loki ősszel egyszer sem maradt négy egymást követő mérkőzésen veretlen.
– A DVSC harmadszor nyert a szezonban vendégként. Kelet-magyarországi csapat ellen a mostanit megelőzően legutóbb 2017 októberében, a Mezőkövesd vendégeként tudott nyerni az OTP Bank Ligában.
– Tunde Adeniji a legutóbbi öt bajnoki meccsén három gólt szerzett.
– Kinyik Ákos az első bajnoki gólját szerezte a mostani szezonban.
– A Diósgyőr a legutóbbi négy hazai bajnoki mérkőzéséből hármat elveszített.
– A két csapat legutóbbi nyolc párharcából ez az egyetlen, amelyen vendégsiker született.

forrás: mlsz.hu

- Hirdetés -