November 21-én indul a jegyértékesítés a téli ifjúsági olimpiára

102

A 2020-as lausanne-i ifjúsági olimpia szervezői hivatalossá tették a játékok jegyértékesítésének kezdetét. A nyitóünnepségre november 21-én 11 órától lehet belépőket venni, és ekkortól lehet ingyenesen regisztrálni a fedett pályás versenyszámok helyszíni megtekintésére is.

A 3. téli ifjúsági olimpia megnyitója január 9-én, 19:30-kor kezdődik majd. A nyitóünnepség belépőit árkategóriától függően 59, 79, vagy 99 euróért lehet megvásárolni, emellett pedig családi kedvezmény is elérhető: ezesetben minden felnőttjegy 59 euróba, minden gyermekjegy pedig 20 euró 20 centbe kerül majd. A megnyitóra jegyet váltó nézők egy utazási kártyát is kapnak majd, melynek segítségével a megnyitó előtt és után 3 órával ingyen közlekedhetnek. A mozgássérültek számára külön jegykategóriát tartanak fenn a szervezők. Szintén november 21-én indul majd az ingyenes regisztráció a fedett pályás versenyekre. A záróünnepség megtekintése is díjtalan lesz.

A megnyitó témája a „Home” nevet kapta, mely Lausanne ötkarikás fővárosi szerepére utal. Ennek megfelelően nagy hangsúlyt kapnak majd az olimpiai mozgalom tradicionális elemei, értékei és szimbólumai. Ekkor gyullad fel a játékok lángja is.

A versenyek alatt minden este 7 órakor, a lausanne-i Medal Plazában kerül majd sor a díjátadó ceremóniákra, melyek megtekintése szintén ingyenes lesz. A St. Moritzban tartott sportágak (bob, szánkó, szkeleton és gyorskorcsolya) ünnepségei a helyszínt tekintve kivételt jelentenek majd, de ezeket is este 7-kor rendezik majd a kelet-svájci városban.

A III. Téli Ifjúsági Olimpiai Játékokat 2020. január 9. és 22. között rendezik majd, 1880 fiatal (15-18 éves) sportoló részvételével. A versenyzők csaknem 70 országból érkeznek majd. Magyarország eddig hat szakágban – biatlon, curling, jégkorong, műkorcsolya, rövidpályás gyorskorcsolya és síugrás – szerzett kvótát, további ötben – alpesi sí, nagypályás gyorskorcsolya, sícross, sífutás és snowboard – még várható az indulási jog megszerzése.

forrás: olimpia.hu

- Hirdetés -