PL: Az a lényeg, hogy májusban ki az első – Klopp

119

Maga Jürgen Klopp is nehezen hiszi el, hogy csapata, a Liverpool kilenc ponttal előzi meg a tabellán a címvédő Manchester Cityt, pedig az angol labdarúgó-bajnoki szezonból még csak 12 fordulót játszottak le.

„Ez őrület, kilenc pont. Szinte elképzelhetetlen, hogy ilyesmi megtörténhet” – kommentálta a vörösök német menedzser azt, hogy a City vasárnapi, 3–1-es legyőzése után csapata 34 ponttal vezet, a rivális pedig 25-tel a negyedik.

„Mások azt mondják, hogy a Liverpool mostantól már csak elveszítheti a bajnoki címet, de szerintem ez nagyon negatív megközelítés. Persze ez az ő dolguk, mi nem törődünk vele” – fogalmazott Klopp.

A Bajnokok Ligájában címvédő Liverpool ugyan 18-szoros angol bajnok, de a szurkolók 1990 óta várnak egy újabb végső sikerre.

Bár 12 kör már lement, további 26 még hátravan a 2019–2020-as idénytől, s Klopp nem is akar elbizakodott lenni.

„Ki akar első lenni novemberben? Az a lényeg, hogy májusban ki az első” – mondta.

Az előző két idényben a Manchester City nyerte a Premier League-et, a Liverpool az idén zárult szezonban csupán egy ponttal gyűjtött kevesebbet a bajnoknál.

ANGOL PREMIER LEAGUE
12. FORDULÓ

Liverpool FC–Manchester City 3–1 (Fabinho 6., Szalah 13., Mané 51., ill. Bernardo Silva 78.)

forrás: nso.hu

- Hirdetés -