Real: Courtois magára talált, a csapat védelme 2011 óta nem volt ilyen jó

103

A Real Madrid szerdán az FC Bruges otthonába látogat. Nagy utat járt be a királyi gárda, valamint az együttes kapusa Thibaut Courtois a legutóbbi, Santiago Bérnabeu Stadionban lejátszott 2–2-jük óta. Az akkor még kritikai össztűz alatt álló belga kapust a szünetben le kellett cserélni, sokan pedig úgy gondolták, realos karrierje pillanatokon belül véget is érhet. Ehhez képest a legutóbbi nyolc mérkőzésén haton gólt sem kapott vele a Real Madrid.

Az idény eleji bakijai után a belga kapus remek formába lendült Madridban: Courtois a tétmeccseket tekintve megdöntötte Keylor Navas korábbi 534 perces kapott gól nélküli sorozatát, a Real pedig a bajnokságban eddig csak 11 gólt kapott – igaz három meccsen is a PSG-től kölcsönkapott Alphonse Areola védett.

„Sosem vesztettem el az önbizalmamat, sosem éreztem azt, hogy rosszul lennék” – idézte a Chelsea-től 35 millió euróért cserébe 2018 nyarán leigazolt labdarúgót a Marca.

A Real a bajnokságban 11 kapott góllal áll, ennél kevesebbet csak a 2011–2012-es évadban kapott, amikor José Mourinho irányításával végül 100 ponttal megnyerte a bajnoki címet.

Ami a jelenlegi idényt illeti: csak az Atlético Madrid áll még kevesebb góllal, Jan Oblakék tízszer kapituláltak.

Courtois-nak 12 bajnokiból hat kapott gól nélküli meccse van. Mutatói alapján pedig reális esélye arra, hogy a 2012–2013 és a 2013–2014-es idény után ismét harcba szálljon a liga legalacsonyabb kapott gólátlagát összehozó kapusának járó Zamora-díjért. Azokat még Atlético-játékosként nyerte el…

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
6. FORDULÓ
A-CSOPORT
21.00: 
Paris Saint-Germain (francia)–Galatasaray (török)
21.00: FC Bruges (belga)–Real Madrid (spanyol) (Tv: Spíler1)

forrás: nso.hu

- Hirdetés -