Real: „Itt egyik nap Pelé vagy, másnap már nem játszol”

116

Jól tudjuk már, hogy nem kis teherrel jár a legnagyobb sztárcsapatokban futballozni. Ezt a Real Madrid játékosa, Vinícius is megtapasztalta már – az ifjú támadónak Marcelo segített abban, hogy feldolgozhassa a történéseket.

A még mindig csak 19 éves támadó 2017-ben írt alá a Real Madridhoz, de valójában csak 2018 nyarán, 18 esztendősen került a spanyol fővárosba a brazil Flamengótól. Először Santiago Solari szavazott neki bizalmat, ám egy sérülés és Zinédine Zidane visszatérése után ritkábban kapott lehetőséget.

„Marcelo figyelmeztetett: »Itt egy nap Pelé vagy, másnap már egyáltalán nem játszol.« 

A brazil Placarnak adott interjúban Vinícius arról is beszélt, hogy idegeskedő típus, ám futballozás közben a kritikák ellenére is boldog.

„Nyugodtnak tűnök, de belül ideges vagyok. Amikor a Flamengónál debütáltam, halálra voltam rémülve. Hozzá sem akartam érni a labdához.”

„Ilyen vagyok, sosem veszítem el a jókedvemet. Hagyom, hogy természetesen jöjjenek a dolgok.”

Vinícius a 2018–2019-es idényben 31 tétmérkőzésen lépett pályára az A-csapatnál, öt gól mellett tizenhárom gólpasszt adott. A jelenlegi idényben 15 meccsen két gólnál és egy gólpassznál jár.

forrás: nso.hu

- Hirdetés -