Real Madrid: Bale megint nem játszhat, Zidane nem hibáztatja

155

Gareth Bale sérülés miatt nem állhat a Real Madrid és Zinédine Zidane vezetőedző rendelkezésére a spanyol labdarúgó-bajnokság hétvégi, 16. fordulójában – ezt a francia szakember jelentette be a szombati találkozót megelőző pénteki sajtótájékoztatón.

„A legutóbbi fordulóban, az Alavés elleni meccsünkön szenvedett kisebb izomsérülést, és néhány napos pihenőt követően még mindig nem érezte magát százszázalékos állapotban, nem tudott teljes értékű edzésmunkát végezni” – közölte Zinédine Zidane. Hozzátette: nem hibáztatja a walesi szélsőt, és nem teszi felelőssé a sokadik hiányzása miatt.

„Nem hinném, hogy egy játékos bármit képes volna tenni a sérülés elkerüléséért. Fontos, hogy jól fel legyenek készítve az edzéseken, hangsúlyos az étkezés, valamint sérülés esetén a rehabilitációs munka. Hiszem, hogy a futballistáim ezekre maximálisan odafigyelnek, mi ehhez a legjobb szakembereket tudjuk számukra biztosítani” – mondta.

A Real Madrid nem kommunikálta a 30 éves Bale hiányzását, ellentétben Marcelo és Eden Hazard sérülésével, amelyről csütörtökön közölt részleteket.

A walesi 2013-ban az akkor világrekordot jelentő 100 millió euróért igazolt a Real Madridhoz, melyben azóta 77 találkozót hagyott ki különböző sérülések folytán. Utóbbiak miatt a spanyol sajtóban visszatérő célponttá vált.

A Real Madrid szombaton 13 órától az Espanyolt fogadja.

forrás: nso.hu

- Hirdetés -