Real: Próbálom elmagyarázni a rotáció szükségességét – Zidane

9

Zinédine Zidane, a spanyol labdarúgó-bajnokságban címvédő Real Madrid vezetőedzője szerint játékosai felkészültek arra, hogy az idény sűrűnek ígérkező részében rotációra lesz majd szükség a keretben.

A madridi együttesnek 22 nap alatt hét mérkőzést kell megvívnia, a francia szakember ennek a szakasznak a nyitányát jelentő szombati (mai) bajnoki összecsapás előtt – amelyen a Cádizt fogadják – azt mondta, hogy sokszor beszélt már a rotáció fontosságáról játékosaival.

„Ahhoz, hogy ebben a nagyon hosszú szezonban legyen esélyünk nyerni, szükségünk van a csapat rotálására. Nagyon jó futballistáink vannak, így van lehetőségünk végrehajtani a szükséges változtatásokat” – mondta Zidane. A szakember emlékeztetett arra, hogy játékosai idény közben sohasem pihenhetnek, mert amint vége van egy sűrű és fárasztó időszaknak a klubjukban, máris a különböző válogatottaknál számítanak rájuk.

„Nem panaszkodok, csak próbálom elmagyarázni a rotáció szükségességét, miközben azt gondolom, hogy emellett is képesek vagyunk meccseket nyerni.”

Jelenleg a Real három védője, Dani Carvajal, Alvaro Odriozola és Eder Militao sérült, illetve továbbra sem egészséges a kreatív támadó, Eden Hazard.

Zidane korábban is a rotáció híve volt, kezdőcsapatán meccsről meccsre gyakran változtatott. A rendszert a 2016–2017-es idényben fejlesztett tökélyre, amikor bajnokságot és Bajnokok Ligáját is nyert a Real Madriddal.

„A múltban már bizonyítottuk, hogy így is képesek vagyunk nagy dolgokat véghezvinni. Játékosaink sohasem állhatnak le, ezért fontos, hogy időnként azért mégis pihenőhöz jussanak, miközben a csapat megy tovább” – nyilatkozta.

A Real Madrid – amellyel idén a nyári átigazolási szezonban 40 év után fordult elő ismét, hogy egyetlen játékost sem igazolt, a keretben frissítést csupán visszatért kölcsönjátékosai jelentettek – négy fordulót követően veretlenül áll a bajnoki tabella élén. A gárda a Cádiz elleni meccs után a bajnokságban a Barcelonához látogat, majd az Huescával és a Valenciával találkozik a következő bő három hét során. Közben a BL-csoportkörben is megkezdi szereplését, ebben az időszakban a Sahtar Doneck, a Borussia Mönchengladbach és az Internazionale együttesével is megmérkőzik.

Érdekes egyébként, hogy a nagy rivális Barcelonát irányító Ronald Koeman egész másképp nyilatkozott a héten a rotációval kapcsolatban. „Minden meccsen a legerősebb csapatunkat akarjuk pályára küldeni a győzelem reményében”  – mondta a holland szakember.

SPANYOL LA LIGA
6. FORDULÓ, SZOMBATI PROGRAM
13.00: 
Granada–Sevilla (Tv: Spíler2)
16.00: Celta Vigo–Atlético Madrid (Tv: Spíler2)
18.30: Real Madrid–Cádiz (Tv: Spíler2)
21.00: Getafe–Barcelona (Tv: Spíler2)

forrás: nso.hu

- Hirdetés -