Serie A: a 95. percben mentett pontot a Bologna a Parma ellen

107

Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 13. fordulójának vasárnapi játéknapján, a Parma idegenben 2–2-es döntetlent játszott a Bolognával.

A mérkőzés előtt esélyesebbnek tartott vendégegyüttes a 17. percben szerezte meg a vezetést. A svéd Dejan Kulusevski elé csorgott le a labda, ő pedig nem habozott, állítás nélkül káprázatosan tekert a kapu jobb oldalába (0–1). A Bologna még az első félidő hajrájában egyenlíteni tudott, az Inter korábbi kiválóságának, Rodrigo Palaciónak köszönhetően. Az argentin csatár egy szöglet után fejesből volt eredményes (1–1).

A fordulás után izgalmas második félidőnek nézhettünk elébe, s ebben a játékrészben is a Parma szerzett vezetést – egy gyors kontra után Kucka a felfutó védő, Simone Iacoponi elé tálalt, aki egy az egyben higgadtan lőtt a kapuba (1–2). Úgy nézett ki, hogy a Parma mindhárom pontot elviszi, ám a 95. percben egy szöglet után a svájci középpályás, Blerim Dzemaili bődületes kapáslövésével egyenlített a Bologna, majd rögtön véget is ért a mérkőzés (2–2).

Az egy-egy ponttal egyik csapat sem ment sokra, a Parma a 8., a Bologna a 15. helyen maradt a tabellán.

OLASZ SERIE A
13. FORDULÓ
Bologna–Parma 2–2
 (Palacio 40., Dzemaili 95., ill. Kulusevski 17., Iacoponi 71.)
KÉSŐBB
15:00: AS Roma–Brescia (Tv: Digi Sport1)
15:00: Sassuolo–Lazio (Tv: Digi Sport2)
15:00: Verona–Fiorentina
18:00: Sampdoria–Udinese (Tv: Digi Sport1)
20:45: Lecce–Cagliari (Tv: Digi Sport1)
SZOMBATON JÁTSZOTTÁK

OLASZ SERIE A
Atalanta–Juventus 1–3 (Gosens 56., ill. Higuaín 74., 82., Dybala 92.)
AC Milan–Napoli 1–1 (Bonaventura 29., ill. Lozano 24.)
Torino–Inter 0–3 (L. Martínez 12., De Vrij 32., R. Lukaku 55.)
HÉTFŐ
20.45: SPAL–Genoa (Tv: Digi Sport1)

forrás: nso.hu

- Hirdetés -