Serie A: C. Ronaldo betalált, a Juventus legyőzte a sereghajtót

110

Az élvonalbeli olasz labdarúgó-bajnokság 25. fordulójának szombati játéknapján az utolsó SPAL a listavezető Juventust fogadta. Ronaldo az első, Ramsey a második félidőben szerzett gólt a „zebrák” részéről, de büntetőből a SPAL is eredményes volt (1–2).

A forduló előtt mindössze egy pont volt a Juventus előnye a tabella élén, így Maurizio Sarri csapata kötelező győzelem előtt állt a sereghajtó SPAL otthonában. A vendégek legnagyobb sztárja, Cristiano Ronaldo 1000. lépett pályára tétmérkőzésen profi karrierje során.

Az első félidőben bátran kezdtek a hazaiak, sőt a szünetet jelző sípszóig pontosan ugyanannyiszor próbálkoztak kapura lövéssel, mint címvédő ellenfelük. A vezetést azonban így is a Juventus szerezte meg, méghozzá Ronaldo révén, aki a 39. percben Juan Cuadrado középre centerezett passzára érkezett tökéletesen, és a léc alá helyezte a labdát.

A második játékrészt nagy intenzitással kezdte a Juve, amely a 61. percben megduplázta előnyét. Paulo Dybala szólója után Aaron Ramsey elé került a labda, ő pedig nem hibázott: átbökte a kapus felett.

A 70. percben a VAR beavatkozásával büntetőhöz jutott a hazai csapat, és Andrea Petagna révén értékesíteni is tudta azt. 1–2

OLASZ SERIE A
25. FORDULÓ
SPAL–Juventus 1–2 (Petagna 70., ill. Ronaldo 39., Ramsey 61.)
KORÁBBAN
Bologna–Udinese 1–1 (Palacio 91., ill. Okaka Chuka 33.)

KÉSŐBB
20.45: 
Fiorentina–Milan (Tv: Digi Sport1)
VASÁRNAP JÁTSSZÁK
12.30: 
Genoa–Lazio (Tv: Digi Sport1)
15.00: Atalanta–Sassuolo (Tv: Digi Sport1)
15.00: Torino–Parma
15.00: Verona–Cagliari (Tv: Digi Sport2)
18.00: Roma–Lecce (Tv: Digi Sport2)
20.45: Inter–Sampdoria (Tv: Digi Sport1)
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Brescia–Napoli 1–2 (Chancellor 26., ill. Insigne 49. – 11-esből, Fabián Ruiz 54.)

forrás: nso.hu

- Hirdetés -