Serie A: CR mesterhármassal kezdte az új évet; Ibra visszatért

111

A Juventus 4–0-ra kiütötte a hajrára teljesen széteső Cagliarit az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 18. fordulójában. A torinóiaknál Cristiano Ronaldo triplázott, valamint kiosztott egy gólpasszt is. A Milanba hiába tért vissza közel 2800 nap után Zlatan Ibrahimovic, a milánóiak nem tudták otthon legyőzni a Sampdoriát.

Az előzetesen elvártnak megfelelően óriási fölényben futballozott a Juventus a Cagliari ellen, ám az első félidőben nem tudott igazán nagy helyzetet kialakítani. A fordulás után már nem kellett sokat várni a gólra, igaz, ehhez kellett a vendégek segítsége is: Ragnar Klavan passzát lefülelte Cristiano Ronaldo, aki megelőzte védőjét, a kapus mellett is eltolta a labdát, majd a kapuba lőtt (1–0). A portugál klasszis sorozatban az ötödik olasz bajnokiján talált be, ilyen jó sorozata még nem volt a Serie A-ban.

Bő negyedórával később Paulo Dybala megbolondított három védőt, végül csak szabálytalanul tudták megállítani, a tizenegyest Ronaldo higgadtan értékesítette (2–0).

A hajrára teljesen szétesett a Cagliari, az utolsó percekben a csereként beálló Gonzalo Higuaín is beköszönt Ronaldo passzából, majd a portugál is betalált ismét, így az ötszörös aranylabdás mesterhármassal plusz egy gólpasszal kezdte a 2020-as évet (4–0).

Milan háza táján az elmúlt időszakban Zlatan Ibrahimovic visszatérése jelentette a legnagyobb szenzációt, és a svéd csatár ott is volt a kispadon a Sampdoria ellen. A 2019-es esztendőt az Atalanta elleni csúfos, ötgólos vereséggel záró Milan sokkal többet birtokolta a labdát, ám a támadóharmadban finoman fogalmazva sem tudott maradandót alkotni. Érezte ezt Stefano Pioli, aki a második játékrész elején beküldte Rafael Leaót és Ibrahimovicot is – utóbbi 2794 nap elteltével lépett ismét pályára a Milanban.

A svéd csatár nem is várt sokat, kétszer is helyzetbe került, ám egyik fejese sem okozott nagy gondot. A túloldalt Gianluigi Donnarumma megmozdulásai hozták az idegbajt a hazai szurkolókra, előbb jól reagált az olasz kapus, de utána túlságosan előremerészkedett, és erre majdnem ráfázott csapata, majd Davide Calabria hajmeresztő hazaadásánál jött ki borzasztó ütemben, szerencséjére Manolo Gabbiadini nem élt a lehetőséggel.

Később Rafael Leao előtt is adódott nagy lehetőség, de ez is kimaradt, így a Milan a rengeteg helyzet ellenére sem tudta győzelemmel kezdeni az új évet (0–0).

Az Atalanta ott folytatta, ahol a Milan ellen abbahagyta, a bergamói együttes ismét ötször talált be, s már 48 gólnál jár a bajnokságban (5–0). Legutóbb a Juventus volt hasonlóan eredményes 18 forduló elteltével, még az 1959–1960-as kiírásban (46).

OLASZ SERIE A
18. FORDULÓ, hétfői mérkőzések

Milan–Sampdoria 0–0
Atalanta–Parma 5–0 (A. Gómez 11.,  Freuler 34., Gosens 43., Ilicic 60., 71.)
Juventus–Cagliari 4–0 (C. Ronaldo 49., 67. – a másodikat 11-esből, 82., Higuaín 81.)
Később
20.45: Napoli–Inter (Tv: Digi Sport1)
Korábban
Lecce–Udinese 0–1 (De Paul 88.)
Bologna–Fiorentina 1–1 (Orsolini 94., ill. Benassi 27.)
Vasárnap
Roma–Torino 0–2 (Belotti 45+2., 86. – a másodikat 11-esből)
Genoa–Sassuolo 2–1 (Criscito 29. – 11-esből, Pandev 86., ill. Obiang 33.)
Brescia–Lazio 1–2 (Balotelli 18., ill. Immobile 42. – 11-esből, 91.)
SPAL–Hellas Verona 0–2 (Pazzini 14., Stepinski 85.)

forrás: nso.hu

- Hirdetés -