Soroksárra látogat az éllovas MTK, ismét Győrben a Siófok

95

Vasárnap kilenc mérkőzéssel folytatódik a Merkantil Bank Liga 2019–2020-as idénye. A forduló slágerének a Soroksár–MTK mérkőzés ígérkezik.

SZOLNOKI MÁV FC–SZOMBATHELYI HALADÁS
(Szolnok, 14.00)
A Szolnok az első tavaszi fordulóban szabadnapos volt, így is tekintélyes, ötpontos előnnyel vezet a Haladás előtt – pedig a különbség csak egyetlen hely a két gárda között. Amúgy ég és föld: az egyik még bennmaradó helyen áll, a másik kiesőn. Az ősz végén a Szolnok az utolsó két hazai mérkőzését elveszítette. A Haladás a Szeged-Csanád elleni hazai döntetlennel kezdte a tavaszt, lezárva ősz végi vereség-sorozatát. Vendégként október 6. óta nem szerzett pontot.

BUDAÖRS SC–BUDAFOKI MTE
(Tatabánya, 14.00)
A Budaörs az első tavaszi meccsét, a Vác ellen, Balmazújvárosban vívta, a mezőny második felébe tartozó csapatok közül egyedüliként nyert. Pályaválasztóként az őszi záráson kikapott az MTK-tól, de előtte három hazai meccsén hét pontot gyűjtött. A Budafok csak döntetlennel kezdte a 2020-as tétmérkőzések sorát, 1-1-re végzett a Csákvárral. Maradt a második helyen, de az ETO egy kicsit közelebb lépett, hat pont az előny. A Budafok vendégként augusztus 11. óta kizárólag az MTK-tól szenvedett vereséget a Merkantil Bank Ligában.

DOROGI FC–VÁC FC
(Dorog, 14.00)
A Dorog rosszul zárta az óévet és rosszul is kezdte az újat, így a legutóbbi három mérkőzésen nem szerzett pontot. A tizenegyedik helyen áll, biztos tagja a középmezőnynek. A Vác Balmazújvárosban kikapott a Budaörstől, a tizenkilencedik helyen áll, úgy tűnik, menthetetlenül sodródik a kiesés felé. Hét pontot gyűjtött eddig és 14 a lemaradása a már bennmaradó helyen álló Szolnokkal szemben.

SOROKSÁR SC–MTK BUDAPEST
(Soroksár, 14.00)
A két csapat között nagy a pont- és a helyezésbeli különbség, az MTK vezeti a tabellát, a Soroksár a kilencedik, 18 pontos hátránnyal. Ám az elmúlt fordulók egyáltalán nem mutatnak ilyen nagy különbséget, a legutóbbi négy bajnokiját mindkettő megnyerte, s ezzel más csapat nem dicsekedhet. Az első tavaszi fordulóban a Soroksár 5-3-ra győzött Nyíregyházán, az MTK otthon 2-1-re gyűrte le a Dorogot.

BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE–NYÍREGYHÁZA SPARTACUS
(Békéscsaba, 14.00)
A Viharsarok lila-fehérei értékes döntetlennel kezdtek a Fáy utcában, a Vasas ellen, más kérdés, hogy ettől még maradtak a középmezőny közepén, a tizedik helyen. A Nyíregyháza otthon három gólt is szerzett, mégis kikapott, mert a Soroksár pedig ötig jutott. Az ősz végén szenzációsan szereplő szabolcsi együttes így a nyolcadik helyen áll, két ponttal megelőzve a Békéscsabát. A vendégként játszott legutóbbi négy bajnokijából hármat megnyert.

DUNA ASZFALT TLC–KAZINCBARCIKA BSC
(Tiszakécske, 14.00)
A két csapat közül a Kazincbarcika áll jobban, a tizenegyedik helyezett, két hellyel és négy ponttal megelőzve a tiszakécskeieket. A borsodiak az első tavaszi fordulóban pályaválasztóként 1-1-et játszottak az Ajkával. A Duna Aszfalt kikapott egy hete, mégpedig ugyancsak pályaválasztóként, az ETO FC-től.

SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA–GYIRMÓT FC GYŐR
(Szeged, 17.00)
Nagy valószínűséggel állítható, hogy egyik csapat hívei sem így képzelték az első tavaszi fordulót. A Szeged-Csanád csak egy pontot hozott el Szombathelyről, a gyirmótiak pedig otthon 3-1-re kikaptak a Siófoktól. A Csongrád megyei gárda a tizenharmadik helyen áll, igaz, riválisai többségénél egy mérkőzéssel kevesebbet játszott. A Gyirmót a vereséggel leszorult a dobogóról, s most csak hatodik. Vendégként a legutóbbi három bajnokiján döntetlent játszott, kikapott, majd nyert.

FC AJKA–VASAS FC
(Aka, 17.00)
Mind a két csapat döntetlennel rajtolt, de biztonsággal állítható, hogy az egy pontnak Ajkán örültek jobbak. Az újonc Putnokon gyűjtött be egy pontot a Kazincbarcika vendégeként. A Vasas az Illovszky Rudolf Stadionban nem bírt a Békéscsabával. A legutóbbi három idegenbeli bajnoki meccsükön összesen tíz gólt szereztek, de a mérleg nem makulátlan, Soroksáron kikaptak.

WKW ETO FC GYŐR–BFC SIÓFOK
(Győr, 19.00)
A Siófok az első tavaszi fordulóban a Gyirmót vendége volt (győzött 3-1-re), most pedig az ETO FC-hez látogat. A Balaton-parti legénység negyedik a tabellán, éppen a mostani rivális mögött, de a vesztett pontokat tekintve jobban áll nála. Vendégként a gyirmóti volt az első győzelme a Merkantil Bank Ligában szeptember 18. óta. Az ETO is győzelemmel kezdte a tavaszi mérkőzések sorát, 2-0-ra nyert Tiszakécskén. Pályaválasztóként az utolsó három őszi meccsét megnyerte.

forrás: mlsz.hu

- Hirdetés -