Tíz éve drukkolt az ország az egyiptomi hősöknek

83

Egervári Sándor, az U20-as csapat akkori vezetőedzője és Sisa Tibor, ugyanezen generáció korábbi mestere emlékezett a csapat menetelésére; a játékosok nevében Németh Krisztián köszönte meg az edzői segítséget a tél szünetben tartott ünnepségen.

A labdarúgó utánpótlás-válogatott egyik legnagyobb sorozatára emlékeztek edzők, játékosok stábtagok annak kapcsán, hogy mintegy tíz esztendeje, 2009-ben született a sorozatot lezáró egyiptomi U20-as világbajnoki bronzérem.

A budapesti ünnepségen, amelyet a téli szünetre időzített a szövetség, hosszú kihagyás után részt vett Egervári Sándor, az U20-as csapat akkori vezetőedzője, későbbi szövetségi kapitány, illetve Sisa Tibor, aki ugyanezzel a generációval U19-es korosztályos Európa-bajnoki elődöntőben szerepelt, és ezzel kiharcolta a vb-részvételt. Szintén meghívást kapott – az érintett játékosok mellett – Both József, akinek az irányításával U17-es Eb-n játszhattak az 1989-ben született labdarúgók, ám a szakember nem tudott részt venni az ünnepségen.

Először Dunai Antal, az egyiptomi bronzérmes csapat hajdani delegációvezetőjeként szólt az egybegyűltekhez, a csapat tagjainak nevében pedig Németh Krisztián köszönte meg edzői segítségét.

Az Egervári Sándorral, Sisa Tiborral és a korábbi középcsatárral készült interjút megtekintheti az MLSZ TV videójában!

forrás: mlsz.hu

- Hirdetés -