Tottenham: Mourinho korábbi játékosa a fő kiszemelt?

124

A belga Les Sports értesülései szerint a Tottenham menedzsere, José Mourinho kapcsolatba lépett korábbi játékosával, Marouane Fellainivel, hogy vele erősítse meg csapatát.

Mint ismert, a portugál és a belga jól ismeri egymást a Manchester Unitednél eltöltött időszakból – a menedzser 2016 és 2018, a középpályás 2013 és 2019 között szolgálta a „vörös ördögöket”. Már akkor is jó kapcsolatban voltak, a belga lap szerint maga Mourinho kereste fel a 32 éves játékost, hogy visszacsábítsa Angliába. Már a téli átigazolási időszakban szeretnék megszerezni, várhatóan ő lesz a legfőbb célpont.

Fellaini idén februárban érkezett a kínai Santung Lunenghez, amelyben egyáltalán nem teljesít rosszul – eddig 34 tétmeccsen 12 gólt szerzett, és 5 gólpasszt is kiosztott. Szerződése 2021. december 31-ig érvényes, ám további egy évvel megtoldható.

Fellaini korábban a Manchester Uniteden kívül az Evertonban is futballozott Angliában – összesen 11 évig játszott a szigetországban.

forrás: nso.hu

- Hirdetés -