U19: A grúzok ellen kezdünk a győri Eb-selejtező tornán

11

Szerdától jövő hét keddig tart a férfi U19-es válogatott hazai rendezésű Eb-selejtező tornája, melynek mérkőzéseit a győri ETO Parkban és Gyirmóton rendezik.

A Bene Ferenc vezette magyar U19-es válogatott a grúz, a horvát és a kazah válogatott ellen lép pályára a következő egy hétben a hazai rendezésű Eb-selejtező tornán. A csoport első két helyezettje biztosan továbbjut a tavaszi elitkörbe, valamint az összes csoport két legjobb harmadikja is biztosítja a helyét az Eb-t megelőző utolsó selejtező fordulóba. A 2001-es születésű játékosokból álló magyar válogatott az elmúlt egy évben remek eredményeket ért el: tíz nemzetközi felkészülési mérkőzéséből hetet megnyert és csak egyet veszített el, emlékezetes az olaszok 4-0-s és a svédek 6-0-s legyőzése.

Elsőként, szerdán 18.00 órakor, az ETO Parkban az a georgiai válogatott lesz az ellenfelünk, amelynek keretében két olyan labdarúgó is helyet kapott, akik már a felnőtt válogatottban is bemutatkoztak, és alapemberei az orosz bajnokságban szereplő Rubin Kazany együttesének. Ez is mutatja, hogy szerdai riválisunk joggal pályázik az egyik továbbjutó helyre.

– A legfontosabb cél természetesen a továbbjutás kivívása, de tudjuk jól, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz a tornán. Az elmúlt másfél évben sok tapasztalatot szerzett nemzetközi mérkőzéseken ez a korosztály, és az eredményességünkre is büszkék lehetünk, az olaszok, a svájciak, a svédek legyőzésével megmutattuk, hogy egyetlen riválissal szemben sem lehet félnivalónk. Nehéz csoportba kerültünk, a horvátok minden korosztályban Európa legjobbjai közé tartoznak, első ellenfelünk, a grúz válogatott pedig olyan játékosokkal érkezett, akik már komoly felnőtt klubokban bizonyítottak, van köztük, aki bemutatkozott az A-válogatottban is. A legfontosabb, hogy egységesen, az elmúlt időszakban lefektetett alapelvek mentén, bátran futballozzunk, ne térjünk le arról az útról, amin az elmúlt időszakban elindultunk – nyilatkozta az mlsz.hu-nak Bene Ferenc.

Az Eb-selejtező programja:

Október 9., szerda:
Horvátország-Kazahsztán, 14.00, Gyirmót, Alcufer-stadion
Magyarország-Georgia, 18.00, Győr, ETO Park

Október 12., szombat:
Georgia-Kazahsztán, 14.00, Gyirmót, Alcufer-stadion
Horvátország-Magyarország, 20.00 Győr, ETO Park

Október 15., kedd:
Kazahsztán-Magyarország, 20.00 Gyirmót, Alcufer-stadion
Georgia-Horvátország, 20.00 Győr, ETO Park

A magyar válogatott kerete:

Kapusok:

Ásványi Balázs (FC Komárno)
Kiss Ágoston (Arminia Bielefeld)

Védők:

Huszti András (Puskás Akadémia)
Lakatos Benjámin (DVSC)
Szűcs Kornél (DVTK)
Varju Benedek (MTK Budapest)
Farkas Marcell (DVTK)
Körmendi Kevin (Puskás Akadémia)
Kalmár Olivér (Győri ETO)

Középpályások:

Nyári Patrik (Haladás)
Radics Márton (Puskás Akadémia)
Kocsis Bence Máté (Csákvár FC)
Hidi Sándor (Győri ETO)
Szabó Bálint (Budaörsi SC)

Támadók:

Cipf Dominik (Budapest Honvéd)
Bukta Csaba (Red Bull Salzburg)
Kalafat Álmos (Besiktas BJ)
Skribek Alen (Puskás Akadémia)
Beke Péter (Hamburger SV)
Tóth-Gábor Kristóf (Haladás)

forrás:  mlsz.hu

- Hirdetés -