Új olimpiai év a fenntarthatóság jegyében

118

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, Thomas Bach újévi beszédében értékelte a 2019-es esztendő legfontosabb fejleményeit, és bizakodását fejezte ki az előttünk álló játékokkal kapcsolatban.

„A 2020-as olimpiai év küszöbén büszkeséggel és elégedettséggel tekinthetünk vissza az emlékezetes 2019-es esztendőre, amely meghatározta a jövőnk irányát” – kezdte mondandóját Bach. A sportvezető ezt követően kitért a legfontosabb reformokra, melyek az olimpiai mozgalmat az elmúlt 365 napban a leginkább érintették – beleértve a doppingellenes küzdelem és a házigazda-választás fejleményeit –, majd az olimpiai agendára és a környezetvédelemre terelte a szót.

Bach szerint Tokió olimpiai programja fontos elköteleződést jelent a fenntarthatóság mellett. Kiemelte, hogy az újrahasznosított mobiltelefonokból készült érmek, valamint a sportolói falu teljes egészében megújuló energiaforrásokból származó áramellátása egyaránt jelentős lépések a klímaváltozás elleni harcban. Emellett a játékok személyzetének ruházata újrahasznosított műanyagból, az olimpiai fáklya alumíniumhulladékból, a dobogók pedig háztartási és tengeri szemétből ölthetnek formát. Az elnök az új olimpiai székházról is szót ejtett, amely az egyik legzöldebb épület lett a világon.

„Elköteleződésünk a fenntarthatóság és a megvalósíthatóság iránt a játékok működési folyamataiban is visszatükröződik. A 2020-as tokiói olimpia ennek legkiemelkedőbb megnyilvánulása lesz” – mondta Thomas Bach.

Az előttünk álló események kapcsán Bach a lausanne-i ifjúsági olimpiát az új generációt olimpiai értékekkel inspiráló kulturális- és sportfesztiválnak nevezte, a tokiói játékok kapcsán pedig megjegyezte, hogy az előkészületek ezen fázisában még soha nem tapasztalt ilyen felkészültséget korábban.

A beszéd zárásaként szóba került az ENSZ által biztosított olimpiai béke, a sokszínűség, valamint a politikai semlegesség is.

forrás: olimpia.hu

- Hirdetés -