Világklasszisok ellen zárja az évet a futsalválogatott

104

Turzó József csapata hétfőn és kedden a világ élmezőnyébe tartozó orosz csapat ellen lép pályára Veszprémben.

Férfi futsalválogatottunk január végén Litvániában játszik Európa-bajnoki selejtezőket (a házigazdák mellett a törökök és az északírek ellen), a tétmeccsekre való felkészülés egyik állomásaként, hétfőn és kedden is pályára lép Veszprémben az oroszok ellen.

Az orosz válogatott a világ közvetlen élmezőnyéhez tartozik, olyan sztárokkal érkezik Magyarországra, mint a Benficában szereplő, többszörös BL-győztes Robinho vagy a Barcelona játékosa, a szintén brazil-orosz Romulo.

– Az oroszok a lehető legerősebb keretükkel érkeznek hozzánk, vagyis nem túlzás kijelenteni, hogy a világ egyik legjobb csapata lesz az ellenfelünk – mondta az mlsz.hu-nak Turzó József szövetségi kapitány. – Fontos, hogy ilyen erős csapatokkal is összemérjük a tudásunkat, még akkor is, ha a papírforma szerint az oroszok toronymagas esélyesei a két mérkőzésnek. Szeretnénk játékban megközelíteni ellenfelünket, de ez is nagyon nehéz feladat lesz. A hazai futsal egyik fellegvárában, Veszprémben lépünk pályára, a célunk, hogy kiszolgáljuk a kilátogató szurkolókat és két jó mérkőzést játsszunk. A hosszú távú céljainkat szem előtt tartva ezúttal is hívtam meg újoncokat a keretbe, szeretném, ha megismernék ezt a légkört, beleláthassanak a nemzetközi futsal világába. Ez is azt mutatja, hogy tovább építjük a csapatot, és keressük azokat a játékosokat, akik a későbbiekben erősségei lehetnek a válogatottnak.

A hétfői mérkőzés 20.30-kor kezdődik (ezt az M4 Sport élőben közvetíti), a keddi összecsapást 18.00 órakor rendezik, mindkét összecsapásnak a veszprémi Március 15. utcai Sportcsarnok ad otthont.

A magyar válogatott kerete:

Kapusok:

Alasztics Marcell (Haladás)
Sásdi Bálint (Haladás)

Mezőnyjátékosok:

Nagy Imre (MVFC Berettyóújfalu)
Hajmási Milán (Haladás)
Komáromi Péter (Veszprém)
Tóth Attila (DEAC)
Dávid Richárd (MFC Prodexim Kherson)
Tatai József (Veszprém)
Szentes Bíró Tamás (DEAC)
Siska Gergő (Nyírgyulaj)
Vas Ádám (Haladás)
Dróth Zoltán (Haladás)
Pál Patrik (Dunaferr)
Rábl János (MVFC Berettyóújfalu)
Horváth Norbert (Rubeola)
Kártik Zsombor (MVFC Berettyóújfalu)

forrás: mlsz.hu

- Hirdetés -